2013. október 18.

II.14- Keszekuszaság a köbön

Hello Mindenki!♥
Meghoztam a kövit, ami egy kicsit eseménydúsabb hosszú rész lett. Észre vettem hogy mostanság egy kicsit keszekuszák a részek, így próbálok mindent helyre rakni, hogy azért világos legyen a sztori. Remélem minél hamarabb tudom majd hozni a kövit, mert a szavak csak úgy ömlenek :) Remélem tetszik és kommenteltek :) 
x puszi x

------------------------------------------------------------------------------
(A zene amire írtam a zenelejátszó 1. helyén szerepel)
***Harry***

Csak álltunk egymással szemben, s egyikünk se tudta most pontosan mit is kellene mondani. Anne kéken ragyogó szemeiből megállás nélkül folytak le a könnycseppek. Minden csepp egy újabb szíven döfés volt nálam. Megtudtam volna magam ölni annyira sajnáltam, és akkor fájdalmat okozok neki... pedig nem szándékos, tényleg nem.
A kezemet lassan emeltem fel kettőnk közé, és óvatosan az arcához nyúltam. Ahogy hozzá értem az állkapcsához éreztem hogy megremeg, lehunyta a szemeit ahogy végig simítottam az arcán. A szívem szakadt meg, és nagyon erőlködtem azon hogy ne csókoljam meg. Hisz azzal csak még tovább rontanám a helyzetet.
-Harry...-szólalt meg lágy s szinte alig hallható hangján.
-Sajnálom.Tényleg nagyon sajnálom.-próbáltam uralkodni magamon, de már nem ment. Kizártam mindent és azt tettem amit a szívem súgott. Ann arcára egy lágy csókot adtam, közben pedig a kabátom belső zsebéből előhúztam a neki szánt rózsaszálat, amit a házban akartam oda adni, de nem jött össze. Nem volt bátorságom. A kezébe adtam, de az arcom még mindig az övé mellet volt.
-Szeretlek.-súgtam a fülébe, majd lassan eltávolodtam. Láttam hogy még jobban össze zavarodott, és arca vörösödött. Nem tudtam tovább nézni ahogy sír, így hátat fordítva neki elindultam. Lábaimat gyorsan kapkodtam nem akartam hogy újra utol érjen, nem tudnék ismét a szemébe nézni. Megszakad a szívem.
Egy nedves csepp gurult végig az arcomon, még magam se hittem el. Gyorsan letöröltem és idegesen lépkedtem tovább.

***Anne***

Néztem ahogy egyre csak távolodik, és egy idő után már el is tűnt az éj sötétségében. Az egyik kezemben a rozsát bámultam, a másikal pedig az arcomra kapott csók helyét fogtam. Közben a fejem se tétlenkedett, csak egy szó visszhangzott -Szeretlek-.
-Anne!-hallottam meg Niall hangját mögülem. Gyorsan megfordultam, s gyorsan megtöröltem a szemem  a pulcsim ujjának végével.
-Jól vagy?-kérdezte majd közelebb lépve a virágot kezdte el vizslatni.-Ezt ő adta?-hitetlenkedett.-Mi történt? Anne... szólalj már meg.-kezével a szemem előtt integetett, de nem reagáltam.
-Bocs Niall.-mondtam alig hallhatóan, és befutottam a házba. A fiúk mellet elsuhanva felmentem a lépcsőn majd az ajtómat magamra zárva a szoba közepén ácsorogtam.
Nem tudtam hova tenni a dolgokat. Azt mondta szeret, szóval a képek nem hazugságok. De ha szeret akkor miért nem képes velem normálisa leülni és beszélni, miért nem tud magyarázatot adni a dolgokra, hogy legalább én is  értsek valamit.

Reggel rosszul keltem, a fejem iszonyúan fájt és még mindig azt kívántam bárcsak soha ne kelnék fel.
Nem volt kedvem semmihez, sőt lélegezni se nagyon. Viszont most már nem hagy nyugodni ez az egész beszélnem kell vele, mert ez csak felülfog kerekedni rajtam és még olyat teszek amit magam is megbánok.
Nem tudom mit érzek iránta, de az biztos hogy nem semleges nekem ... mert érezni akarom a biztonságot nyújtó ölelésének melegségét, a telt rózsaszín ajkait az enyéimen. Azt akarom hogy mellettem legyen, még ha harcolnom is kell a világ ellen, azt akarom hogy velem legyen.
Becsoszogtam a fürdőbe, s a zuhanyt megnyitva dideregve ácsorogtam a hideg víz alatt. Gondoltam ez majd helyre rak, hogy ez majd segít. Egy kis idő után már nem élveztem a hideg vizet így fürgén léptem ki és magam köré csavartam a törülközőt. A tükörbe néztem, s nem hittem a szememnek. Egy sápadt, karikás szemű, csurom vizes lány nézett vissza rám, akinek a megsemmisülés ott csillogott a szemében.
-Ez lennék én?-hitetlenkedtem. Fáradtan és szomorúan lépkedtem a szekrényem felé, majd magamra kaptam valamit... nem tudtam mit fogok kezdeni magammal a mai napon, így nem is foglalkoztam azzal hogy mit veszek fel. Csak éljem túl a napot.
Lefelé lépkedtem a lépcsőn amikor hangos kiabálást és veszekedést hallottam. Nem akartam semmit megzavarni, de a kíváncsiság felülkerekedett rajtam. Így az ajtó félfa mögül kikukucskálva figyeltem a fiúkat. Zayn a fejét fogva ült a kanapén, Lou fel-alá járkált, s Niallel próbált valamin megegyezni. Liam pedig próbált rendet tenni köztük. A beszélgetésüket, vagy is a kiabálást és veszekedést sajnos szóról szóra értettem.
-De nem érted?! Ez már nem vicc.-akadt ki Lou, és idegesen járkált.
-De ez most róla szól, és segítenünk kell.-erősködött Niall, majd kikerülve Liamet tovább próbálta keresni Lou szemkontaktusát.
-De Niall, hagyjuk már ezt. Majd megoldja,  miatta fog szét menni a banda.- Lou felkapta a távirányítót és hangot adott a tv.-re.
"Már minden Directioner aggódhat a banda miatt. Harry Styles a banda egyik énekese fontos hír miatt hívta össze a stábunkat. Harry interjút adott, miszerint az Ausztráliai turné után lehetséges hogy ott hagyja a bandát. Mi lesz így a One Directionel? Ha maradék 4 fiú együtt marad és fojtatják... de hát így már nem lesz a régi. Mi lesz velük? Harry miért gondolta meg magát? "-hallatszott a tévéből, én pedig előbújtam a fal mögül és úgy figyeltem tovább őket. A szívem sajgott, a fejem pedig még mindig iszonyatosan fájt, nem hittem se a fülemnek se a szememnek.
-Megoldjuk, Paul majd segít.-Liam próbált nyugalmat teremteni, de ez most még neki sem sikerült.
-Anne tönkre tesz mindent, semmi baj nem volt míg fel nem bukkant.-fakadt ki Lou, mire Niall közbe vágott.
-Sok mindent köszönhetünk neki, ne mond ezt. Nincs igazad, és ha újra sikerül Harryt és Annt össze hoznunk akkor Hazz olyan lesz mint rég. Minden olyan lesz mint rég.-kiabált Niall. Össze rezzentem a hangjára, soha nem hallottam még őt így kiakadni.
-Te teljesen hülye vagy. Minden Anne hibája. Minden.-kiabált Lou, de elcsuklott a hangja ahogy meglátott az ajtóban.

***Liam***

Lou hangja elcsuklott, tekintetünket az ajtóhoz kaptuk ahol Ann állt. Szemei elkezdtek csillogni, majd mint egy zivatar úgy kezdtek el potyogni a könnyei.
-Anne, nem úgy gondoltam... sajnálom!-szabadkozott Lou, majd elindult Ann felé. Ahogy Lou egyre közelebb került Ann-hez úgy Anne egyre távolabb lépkedett.
-Kérlek Anne! Ne haragudj!-Lou a kezét nyújtotta Ann felé, aki a fejét rázva csak tovább sírt.
-É-én nem a-akartam!-Anne hangja mint egy kislányé úgy csuklott el folyamatosan a sírástól. A táskáját felkapta a konyha pultról és kiszaladt az ajtón.
-Anne!-kiabáltam utána, majd próbáltam átvergődni a nappalin, legalább utolérjem. Amikor kiléptem az ajtón, már csak az alacsony alakját és hosszú barna haját láttam lobogni a borús őszi reggel, ahogy szalad és vissza nem tekintve rohan el előlünk.

***Anne***



Az agyam teljesen kikapcsolt, és csak rohantam. Pocsajából pocsolyába szaladva a cipőm teljesen elázott, de nem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni hogy miért pont én vagyok az akivel ez a sok sz*rság történik. Lou is megutált, pedig nem volt szándékos a "felbukkanásom", én csak a nagyi miatt jöttem ide.
-Nagyi!-hirtelen megtorpantam, a körülöttem lévő emberek szinte mind egyszerre kapták rám a tekintetüket. -Mit művelek?-kérdeztem magamtól, majd a lábaimat mozgásra bírva sietősen lépkedtem a kórház felé.

Felsiettem a lépcsőn, és szó szerint beestem az ajtón. Ott feküdt, sápadt volt és sokkal vékonyabb mint legutóbb. Haja kuszábban állt mint valaha és ahogy rám nézett már nem láttam a szemében a régi csillogást.
-Annyira sajnálom.-szinte már suttogtam. Közelebb mentem és szorosan hozzá bújtam, egyik kezét szinte már csiga lassúsággal emelte fel és óvatosan kezdte el a hajamat simogatni.
-Nem kell csillagom. Nem kell.-hangja gyenge volt és rekedtes. Kisírt szemeimből újból elő bukkant egy-két könnycsepp, amit gyorsan letöröltem.
-Látom a kórházakban nem nagyon szeretsz látogatni.-hangjában egy kis vidámság bujkált, amire egy kicsit felkuncogtam.
-Nem jó téged itt látni. -feleltem, és felülve egy halvány mosolyt küldtem a nagyi felé.
-Azért járhatnál kicsit sűrűbben.-nagyi is próbált mosolyogni, neki talán egy kicsit jobban ment.
Több mint 3 órát ültem szerintem a nagyinál. Beszélgettünk, de nem gondoltam volna hogy szóba fog jönni a mai napom. Bár nem volt elkerülhető hisz a nagyihoz beérve már kisírt szemekkel érkeztem... és nem volt nehéz kitalálni hogy valami nem "oké".
-Biztos nem gondolta komolyan.-győzködött, de ezt még én se hittem el.
-Lehet, de akkor is igaza van.-lesütöttem a szemeim, és mély levegőt vettem.-Lehet hogy haza kellene mennünk...-kezdtem el, de a nagyi közbe vágott.
-Kicsim....mikor már felakarod adni, gondolj arra hogy eddig miért tartottál ki. Nem kell haza mennünk, mert rossz dolgok történtek.-egy kicsit feljebb ült, majd az arcomat figyelte.
-Nem tudom.-csak ennyit tudtam kinyögni. A nagyi pedig előhalászott egy kis papírt a szekrényéből, majd a kezembe nyomta.
-Ezt a számot akkor hívd föl, ha már a szikla szélén állsz és ugrani próbálsz.-hangja határozott volt, mintha tudta volna hogy ez egyszer elfog jönni.
-Ugrani? Már most is szívesen ugranék.-viccelődtem, de közben komolyan gondoltam minden egyes szavamat.
-Tudom, vagy is látom. De tudod mire gondolok.-sóhajtott.-Nem akarlak megijeszteni, de lesz még ennél rosszabb is.

***
Félve nyomtam le a ház ajtajának kilincsét, nagyon reméltem hogy senki sem lesz itthon. Mint egy betörő úgy lopakodtam fel a lépcsőn a szobámig, út közben pedig meggyőződtem arról hogy senki sincs itthon. A szobámba érve mély levegőt vettem, bekapcsoltam a laptopom, lerúgtam magamról a cipőm, a táskám az ágyra vágtam, majd a gépet az ölembe kapva max hangerőn bömböltettem a zenét. Arrébb tettem a laptopot és hátra vágódtam az ágyon.
Egymás után jöttek a zenék, voltak amiket énekeltem de voltak amiket mintha most hallottam volna először. Sóhajtozva küszködtem a könnyeimmel, nem engedtem nekik utat... bármilyen zene is jött. Viszont egy bizonyos pontnál eltört a mécses. Méghozzá One Direction - Over Again, énekeltem nem érdekelt hogy közben zokogok. A hangom nem állt le, bár volt amikor csak beszéltem mint sem énekeltem, de valahogy ez most jól jött. Over Again után jött a More Than This, majd a Irresistible... mindegyiknek kívülről fújtam a szövegét, még magam is meglepődtem. Már mocorogni kezdtem hogy kikapcsoljam mikor meghallottam azt a bizonyos gitár szólót.
-Your hand fits in mine. Like it's made just for me...-kezdtem el, de tovább már nem mertem énekelni.
Hallgattam, és hallgattam közben pedig zokogtam. -Ohh mily meghitt pillanat!-gondoltam magamban, majd az arcomat a kezembe temetve folytattam a szidásomat.






5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó! ^^
    Remélem a hétvégén lesz időd írni ;)

    VálaszTörlés
  2. juj nagyon jó várom a kövit!!! :* <3

    VálaszTörlés
  3. Szia
    Eddig is olvastam de még nem irtam ide nagyon tetszik!!! És jó lenne ha most is kitudnál egyet rakni nagyon tetszik de télleg!!^^ :D

    VálaszTörlés