II.24.- Csodák még lehetnek [+egy kis szónoklat]

*2 hét múlva*

Reggel úgy keltem fel mint egy élő halott, azt se tudtam merre van az előre. A konyhából finom illatok áradtak, de valahogy hányingerem volt. Émelyítő érzés volt, és rettentően szédültem ahogy lábaimat egymás után rakosgatva sétáltam le a lépcsőn. Egyik pillanatban még erősen kapaszkodok a korlátba, a másikba már a földön fetrengek és a fejemet fogom amit erősen beütöttem az egyik lépcsőfokba.
-Anne!- kiáltott fel valaki, és oda rohant hozzám. Arca kirajzolódott előttem, és felismertem a kis szőke barátnőmet, Pezz-t.
-Jól vagyok.- kezdtem, s próbáltam felülni, de a fejem irtóan sajgott, így vissza is zuhantam.- Nah jó, nem.- fogtam a fejem.
-Mi van veled?- jött közelebb El is.- Gyere.-ketten kapartak fel a földről, és vittek a kanapéhoz.
-Te tűz forró vagy.- állapította meg Dan, majd hozott egy pokrócot, hisz remegtem mint a nyárfa levél.
- Fáj valamid?- érdeklődött Abi, mire elmosolyodtam.
- Lassan már azt is mondhatom hogy a hajam is fáj.- egy halk nevetés töltötte be a szobát a kijelentésemre, de nem tartott sokáig.
-Akkor cuccoljunk, irány a doki. - jelentette ki Dan, mire mindenki felállt, és öltözködni ment.
-Állj.- kiabáltam el magam, de hirtelen abba is hagytam hisz a fejem még jobban fájni kezdett. - Nem megyünk sehova, főleg nem orvoshoz.- jelentettem ki.
-Te normális vagy?- Abi cinikusan elnevette magát.- Úgy nézel ki mint egy zombi. Lázas vagy, és elvágódsz a lépcsőn. Azt hiszem ez orvosra tartozik.- a többiek egyetértően bólogattak.
-Nem.- ellenkeztem. -Utálok mindent ami az orvosokhoz, vagy a kórházhoz köt.- emlékek jöttek elő, a nagyiról, rólam. Mindenről. Nem akartam kórházba menni, főleg nem ilyenek után.
-Akkor mi legyen?- kérdezte El, mire én csak próbáltam felülni egy kicsit és megrántottam a vállam.
-Ha kérhetnék egy fájdalom csillapító és egy teát, irtó hálás lennék.- jobban magamra csavartam a takarót, és próbáltam átmelegedni.
-Hozom.- Pezz felpattant és kiment a konyhába.
A többiek szorosan mellém ültek, és együtt érzően átöleltek. Mosolyogtam a kedvességüktől, de egy-egy köhögés miatt meg kelet szakítanom.
Pezz vissza jött egy forró teával a kezében, és egy gyógyszerrel. Hálásan mosolyogtam, mire ő csak bólintott. Bevettem a gyógyszert majd egy korty teával leküldtem. Sóhaj hagyta el a számat, hogy mennyire egy szerencsétlen ember vagyok. Csönd lepte el a szobát, amit a számomra más ismerős zenélés szakított félbe.
-Ez meg mi?-kapta föl a fejét El.
-Harry.- mosolyodtam el. A többiek értetlenül néztek rám, mire elnevettem magam. - Lehozná nekem valaki a laptopot a szobából?- érdeklődtem, de be se fejeztem Abi már futott föl, s vissza felé a kezében a laptoppal ült le.
Felnyitottam a tetejét, majd elfogadtam a felém irányított hívását. Frászt kaptam magamtól a kamerába, tényleg rettenetesen néztem ki, a lányoknak igaza volt.
-Szia.- köszöntem halkan.
-Szia.- elakadt a hangja. -Jól vagy?- érdeklődött.
-Kösz.- elnevettem magam. - Tudom hogy szarul nézek ki.- ismertem be.
-Anne.- sóhajtott.- Még így is gyönyörű vagy.-elmosolyodtam kedvességén.
-Képzeld elvágódtam a lépcsőn.- mosolyogtam büszkén mint egy kisgyerek, Harry pedig idióta arc kifejezéssel bámulta a kamerát.
-Gratulálok?- mosolyodott el.
-Szia Harry.- kiabálták a lányok szinte egyszerre a háttérből.
-Hello mindenki.- Harry integetett, én pedig a csajok felé fordítottam a laptopot.
-Eleanor hangját hallottam?- most Harry mögül szólalt föl valaki, feltehetőleg Lou.
-El.- köszönt bele a kamerába barátnőjének.
-Szia drága.- integetett neki.-Hiányzol.-mondta El szomorúan.
-Még 1 hét.- jelentette ki boldogan Lou.
Mindenki beszélt mindenkivel, én pedig csak kortyolgattam a teám és mosolyt erőltettem az arcomra.
Egy kis idő után Harry eltűnt a képből amit furcsálltam. Gondoltam akkor kimegyek én is egy kicsit, és kibattyogtam a konyhába. Miközben töltöttem egy újabb gőzölgő teát, a mobilom csörögni kezdett a pulton.
-Hát te?- érdeklődtem, mire a túl oldalon felszólalt egy mély hang.
-Bezavartak.- szólalt föl lemondóan, mire én elnevettem magam.- Csak elakartam neked mondani hogy hiányzol és nagyon szeretlek, és vigyázz magadra.- mosolyogtam mint a vad alma, majd észbe kaptam és válaszoltam.
-Én is szeretlek Harry.- nem láttam az arcát, de tudtam hogy ő is mosolyog és ez engem csak még boldogabbá tett.

***

Mikor már mindenki össze szedte magát, még én is. Gyorsan vettem egy zuhanyt és felöltöztem. Eldöntöttük hogy nem hagyjuk az utolsó percre a vásárlást Karácsonyra, és mivel még szinte egyikünknek sincs ötlete, így jobbnak láttuk elintézni előbb.
-Biztos akarsz jönni?- Abi aggódása megmosolyogtatott, de bizonytalan lépéseim igazat adtak aggódásának.
-Persze.-vágtam rá. -Annyira nem vagyok beteg.- mosolyodtam el.
-Ha te mondod.- legyintett.
Beültünk a kocsiba, majd a plázáig meg se álltunk. Öten vágtunk neki a bevásárlásnak, hol ketté szakadtunk de többnyire mindenki mellettem akart lenni, nehogy itt is elvágódjak.
-Ez a pulcsi?- mutatta nekem El, mire elnevettem magam.
-Mintha Louisra tervezték volna, piros fehér csíkos. Isteni.- nevettem.
-Nah, akkor jól van.- nevetett ő is.
Sétáltunk üzletből üzletbe, majd beültünk kávézni is. A végére már jól voltam, és a szédülés fejfájás kombó is elmúlt. Mosolyogva sétálgattam, mint a mellettem lévő barátnőim. El se tudom hinni, hogy itt lehetek velük, és hogy karácsonyra vásárolok a barátomnak, Harrynek. Mint egy álom, amiből bármikor felkelhetek, és porrá foszlik az egész.
-Talán életemben elöszőr várom nagyon a Karácsonyt.- bepakoltam a csomag tartóba a szatyrokat, míg a többiek lassan beültek.
-Remélem épségben haza tudnak jönni, 20-adikától hatalmas vihart mondanak. - böngészte a telefonját Pezz.
-Én is.- válaszoltam burkoltan, majd beindítottam a kocsit.

*** December 24***

Mikor felkeltem elsétáltam zuhanyozni, majd felöltözni. Reggel már fél 7-kor mindenki készen állt a takarításra és a főzésre. Takarítani nem nagyon kellett hisz nem élünk szemét telepen, főzni pedig annál inkább. 10-en leszünk, köztünk van még Niall is aki két főre eszik, és jó lenne ha még maradna is másnapra. Harry laptopjáról halásztam elő pár receptet, majd a pultra helyezve Abi és El segítettek sütni,főzni.
Éppen a tésztát gyúrtam a sütihez mikor elkezdtett csörögni a telefonom, gyorsan nyomtam rá egy aprót, hogy ha lehet ne kenjem össze, majd gyorsan kihangosítottam.
-Kihangosítottal göndör.- mosolyogtam, hiába nem látta.
-Anne.- sóhajtott. Megijedtem, gyorsan abba hagytam a tésztával való bajlódást és teljes figyelmem a telefonra szenteltem.
-Nem tudunk haza menni.- ahogy kimondta mintha minden össze tört volna, a többiek abba hagyták a munkát és lefagyva meredtek rám.
-Mi?- csak ennyi jött ki a torkomból.
-Csak az ünnepek után tudunk haza menni, a repülőket nem engedik felszállni a hóvihar miatt amit a meteorológusok jósoltak.- hallottam a hangján hogy ez neki is fáj, és hogy szenved. Csönd lepte el a szobát, amit Harry tört meg.- Sajnálom baby.- sóhajtott.
-Ne Harry, nem a te hibád.- szóltam gyengéden.
-Majd még hívlak, szeretlek.
-Én is, szia.- bontottam a vonalat majd végig néztem a többieken.
-Most mondja azt valaki hogy higgyek a karácsonyi csodákban. - szólalt föl Pezz, és szomorúan dobta le a a rongyot a kezéből a pultra.
-Higgy a karácsonyi csodákban.- lépett mellé Abi és átölelte.
A további hangulat egy temetéshez volt hasonló. Bár mindenki csinálta a dolgát, valahogy már nem volt ugyan az. Elvoltunk meg minden de amikor a fát kellet elkezdeni díszíteni valahogy senkinek sem volt kedve.
-És ha nem csináljuk meg... akkor sincs semmi.- ült le a kanapéra Dani.
-Ne legyél már ilyen, próbáljuk mindennek a jó oldalát nézni.- ültem le mellé és átölelve egy puszit nyomtam az arcára.
-De így már ehhez az egészhez sincs kedvem.- Pezz unottan lepakolta az asztalra a zacskókat és a csomagoló papírt. -Szar ez így.- jelentette ki, majd törökülésbe leült a szőnyegre.
Sóhaj hagyta el a szánkat majd erőt vettünk magunkon és elkezdtük igazgatni a fát.

***

Egymás kezéből adogattuk a díszeket mikor már sötét volt. A nappaliba a kandalló tüzének fénye, és a gyér lámpa ami világosítást adott. Gyújtottunk gyertyákat is, amik mézeskalács és fenyő illatba öntötték el a szobát. A feldíszített nappaliba karácsonyi hangulat uralkodott, bár mi nem éreztük. Hiányoztak, és ez így nem volt az igazi. Abi is elvont kenődve, bár neki igazából még ujjak lesznek a fiúk. Hiába is beszélt velük skype-on keresztül. Talán ő is átérzi amit mi, bár ez egy részben fura. Hisz mindenki várja haza a párját,míg ő neki szép szóval mondjuk ki nincs.
Nem tagadom furcsállom a viselkedését, elevenebb és mosolyog mindig. Eddig is vigyorgott össze vissza, de mostanság szokásosnál többet, és amikor vásároltunk kicsit sokat kérdezett a szőke ír manóról. Akkor még nem furcsálltam, de lassan kezdett össze állni a kép. Nem tudom hogy viszonyul hozzá, de biztos hogy nem úgy mint egy szimpla idegen akit most lát életében először. Gondolkodásomat egy hang zavarta meg, méghozzá a bejárati ajtó. Valaki babrált vele, de ez csak nekem tűnt fel. Kint nagy pelyhekben hullt a hó, így nem gondoltam volna hogy bárki is be akar törni. Nem tudna elmenekülni, betemeti a hó.
Minden aggodalmam elszállt mikor meghallottam, és megláttam a nagykabátos, bőröndökkel szenvedő barátom, aki úgy nézet ki mint egy eszkimó. Mit sem törődve azzal hogy több hó van rajta mint kint az utcán, nyakába ugrottam. Amit egy picit meg is bántam hisz olyan hideg volt, hogy csodálkoztam nem lett belőle jég kocka. Fenekemnél tartott, miközben szorosan öleltem át a nyakát. Kirohanásomat többen is figyelemmel kísérték, aminek az lett a vége hogy minden lány elindult a kiszemelje felé. Csak szegény Niall szenvedett, nah meg Abi. Harry nyakából pont rá láttam az ajtóra és még valaki ácsorgott ott.
-Szia.- halkan suttogtam neki, miközben lehámoztam róla a sapkát, ezzel felfedve rakoncátlan fürtjeit.
-Szia.- egy puszit adott a számra, amiből én többet akartam. Még mindig kapaszkodtam mint egy kis majom és olyan közel húztam magamhoz, hogy félő volt megfullad. Mosolygott egy pillanatra mohóságomon, de egyre gondoltunk és ő se bánta meg az érzékibb táncot amit nyelvünk közösen járt.
-Menjetek szobára.- kiáltotta el magát Lou, mire mindenki egy emberként nevette el magát.
Lecuccoltak a fiúk, és így megláttuk az ismert idegent az ajtóban. Josh. 
-Anne.- mosolygott mint egy őrült, és én tudtam miért.
-Ne csináld kérlek.- nevettem és megöleltem. 
-Nyugi, már elintéztük a fürdőt.- kacsintott, mire én eltakartam a tenyeremmel szemeim és kínosan nevettem.
Betömörültünk a nappaliba, mindenki megtalálta a helyét, én személy szerint a földön ültem a göndörkével.
-Nem tudom ti hogy vagytok vele...- kezdte el Niall.- De ha lehet essünk minél előbb túl a dolgokon mert rettentően éhes vagyok.- elnevettük magunkat.
Szépen lassan mindenki át adta az ajándékokat, mire egy zacskó a fa alatt maradt. Furcsállva figyeltük, hiszen átadtunk mindent és még Josh-nak is szerváltunk egyet, így érdekesnek találtuk a titokzatos csomagot a fa alatt.
-Jah, elnézést.- pattan föl az Ír manó, mire mindenki rá kapta a tekintetét.-Ez a tied Abigal.- nyújtotta át a díszszatyrot Niall Ab-nek. Zavarában felpattant majd a zacskóért nyúlva teljesen elkerülte a figyelmét az hogy Niall már az ajándékozás második szakaszában tart, az az hajolt hogy puszit adjon Abi-nek. Szegény lány már így is vörös arccal ült a szobában, majd miután teljesen félre mente a puszi, az az majd nem Ab szájára, már végképp kínos volt neki az egész. Zavartan ült le a két fiatal, mi pedig nagyokat kuncogtunk az orrunk alatt. Nem akartam Abi-t még azzal cseszegetni hogy mutassa meg nekünk mit kapott, szegény már így is kivan, de felemelően jó volt látni ahogy ketten teljesen vörös arccal néha-néha egymásra pillantva mosolyognak el. Mint két gyerek, tünemény. 

-----------------Ha nem akarsz csacsogást olvasni inkább most lépj el az oldalról-------------

Minden Kedves Olvasómnak....!

Hát először is Hello mindenki! Remélem rettentően jól telt a Karácsony és egyben a Szilveszter is, így utólag is Mindenkinek Sikerekben Gazdag Újévet Kívánok!

Remélem 2014.-ben is velem tartotok, és olvassátok kis fantáziám szüleményeit, vagy éppen rettentően rossz kitalációit. Mint mindenki tudja - vagy ha eddig nem is tudtad- egy 99%-ban sablon blogot olvasol. Kijelenteném előre is hogy Köszönöm... de tényleg. Legalább tudom hogy olyan vagyok mint a többi, végül is mindenki egyenlő ember. Gratu.

Lényeg ami lényeg lehet foktok tőlem ilyen kedves öntörténeteket olvasgatni, nem kötelező előre kijelentem. 

Nah nem fárasztok senkit sem... bocsánat a rettenetes részért .... 4 órát aludtam! 

Txx 
(Imádom mind a 33. olvasómat ♥)