2013. december 24.

II.22.- 2 hónap és újra együtt

Haza felé a kocsiban szinte már tapintható volt a feszültség. Egyikünk se szólalt meg, talán ez így volt jó. Harry-n látszódott hogy ég a dühtől, és bármikor kigyullad vagy ilyenek. Megijesztett, de semmit nem tudtam csinálni. Igazából várható volt, de nem ilyen hamar. Mikor megérkeztünk mint a villám úgy pattant ki a kocsiból, én pedig csak előre bámulva figyeltem ahogy beront a házba, s az ajtót tárva nyitva hagyva felmegy az emeletre. Mély levegőt vettem hogy vissza tartsam a sírást, majd én is kiszálltam a kocsiból. Beérve becsuktam az ajtót, majd levettem a kabátom és a fogasra akasztottam. Hallottam ahogy Harry fent csapkod, de elképzelésem se volt mit mivel. Elindultam felfelé és egyáltalán nem okozott meglepetést az amit láttam. Harry kabátja a földön, mellette a cipője kicsit sem ízlésesen lerúgva, ő pedig mint egy elvetemült dobálja bele a ruháit a bőröndjeibe. Mit sem érdeklődve azt iránt hogy például a három negyede félre megy. 
-Harry.- szólítottam halkan, hátha megnyugszik.
-Pakolok.- válaszolta durván.
-Harold Edwars Styles nyugodj már meg végre. Nem így szeretnék elbúcsúzni arra az elcseszett 2 hónapra amíg a világ másik felén leszel.- ordítottam már szinte teli torokból, és sajnos a végére már a könnyeim is utat törtek maguknak. 
-Sajnálom.- egy kis idő után válaszolta, közben pedig a fejét megtámasztotta alkarján ami a szekrény egyik polcának volt nyomva. - Gyere ide.- tárta ki karjait, s láttam ahogy a szemei csillognak, talán megkockáztattam volna azt is hogy sírni fog, de nem biztos hogy ezt előttem.
-Sajnálom, nem akartam, de nem vagyok képes téged megint itt hagyni.- szorosan a karjaiba zárt, míg én az arcomat mellkasába rejtettem. Így álltunk percekig, s csak élveztük egymás közelségét, s kihasználtuk a megmaradt időt amit még együtt tölthetünk. 
Este gyorsan rohantam el zuhanyozni, s Ő is így cselekedett. Mikor mind ketten kész lettünk, egy-egy teával bújtunk be a takaró alá és valami vígjátékot tettünk be. A teák az éjjeli szekrényen pihentek, és a filmmel mit sem törődve tanulmányoztuk egymás arcát. Mindketten az oldalunkon feküdtünk, s csak a pillanat volt semmi más. Én az ő szemébe, ő pedig az enyémbe veszett el. Igazából egy hirtelen fellángolástól vezérelve hajoltam kicsit közelebb hozzá. Értette a célzásom, közelebb jött, ajkaink súrolták egymást, de nem sietett. Lassan és óvatosan kóstolgatta ajkai az enyémet. Egy szenvedélyes csókba forrtunk össze, s testünk is így tett. Minél közelebb tudhattam magamhoz annál jobban bíztam abban hogy soha nem megy el. 

***
Reggel hamar felkeltem, vagy is inkább 7 órakor. Harry még az igazak álmát aludta, és gondoltam meglepem egy kicsit. Lecsoszogtam a konyhába ahol össze dobtam egy kis reggelit, ami a kedvenc teájából és tojásrántottából állt. Felmentem a tálcával amin a kaja volt, s óvatosan letettem az ágyra. Leültem én is, és csak figyeltem ahogy szuszog. Igazából nem volt szívem felkelteni, hiába akartam már elkezdni a napot... hogy vele lehessek. Hosszú dús szempillái orcáján pihentek, telt ajkai pedig ugyan olyan rózsaszínek voltak mint a nap bármelyik szakaszán, de talán most egy kicsit halványabbak. Felfedeztem arca minden vonását mikor hirtelen felhorkant.
-Ne bámulj.- szólalt meg még csukot szemmel. Mosoly rajzolódott arcára mikor egy puszit nyomtam rá. 
-Kérek még.- mint egy kisfiú úgy mosolygott még mindig csukott szemmel. Újabb puszit akartam adni neki, de ő fordított a dolgon és ajkaink találkoztak. Belemosolyogtam a csókba, amire ő "durcásan" elkapta a derekam és magára húzott. Rajta hasaltam, s a csókunk egy percre sem szakadt meg. Alsó ajkamba harapott amitől elváltak s így könnyed bejutást kapott, nyelve tánca hívta az enyémet. Levegő hiányába elváltunk egymástól én pedig felültem, így lovagló ülésben néztem le rá. Mosolya a füléig ért, és tudtam hogy a helyzettől amiben éppen voltunk.
-Ne nevess.- szóltam rá én is mosolyogva. Egy halk kacaj hagyta el puha ajkait majd nagy kezeit a combjaimra helyezte.
-Szeretem ha uralkodnak rajtam.- kaján vigyorral az arcán mért végig.
-Harry.- nevettem el magam majd próbáltam lemászni róla, de ő nem engedte.
-Ne menj.- könyörgött.
-Ki hűl a kajád.- érveltem a szabadulásomat.
-Nem érdekel.
-Mit szeretnél ma csinálni?- kérdeztem.
-Így maradni.
-Egész nap?
-Igen.- mosolya csak még vonzóbbá tette. 
Egy darabig még így játszottunk egymással, majd sikerült rá vennem Harry-t hogy legalább egyen, ami had jegyezem meg nem ment zökkenő mentesen. Az elején még egymást etettük, majd ránk talált a gyermeki lélek és elkezdtünk vicceskedni. Szóval dobáltuk egymást. Nevettünk össze vissza, s az ágy tele lett tojás rántottával.
-Te kezdted te takarítod.- vágtam hozzá egy párnát Harry-hez, miközben lehúztam róla a húzatott. 
-Együtt kezdtük, együtt fejezzük be.- kacsintott rám.

Felöltöztünk, s végül az ágyat is sikerült rendbe tennünk. Felszedegettük a földről is, s így már végképp senki meg nem tudná mondani mi volt itt percekkel ezelőtt. 
Harry ma úgy gondolta csak élvezzük egymást társaságát, s ezen én is ilyen véleményen voltam. Segítettem azért össze pakolni a ruháit és egyebeket, ami mint előbb nem volt teljesen egyenes folyamat. Hisz Harry amit betettem a táskába azt ő azzal a lendülettel ki is vette.
-Így semerre nem haladunk.- nevettem el magam.
-Nem érdekel.- rántott vállat és kivette a zoknit amit betettem.
-Harry.- szóltam rá.
-Anne.- szólt vissza.
-Nem vicces.- nevettem el magam.
-De az.- egy rövid csókot adott majd sóhajtott egyet és bele pakolta a dolgokat amiket kivet. 
-Okos fiú.- nyomtam egy puszit az arcára.
-Nem vagyok kutya.- tettette a sértődöttet, amin én ismét jóízűt nevettem. 
-Hányra kell kimenni a reptérre?- elővettem még egy pár pulcsit és Harry kezébe nyomtam. 
-Ezt vissza adom.- a kezembe nyomott egy pulcsit. Egy bordó Jack Wills-es kapucnis pulóver volt. -A kedvencem.- jegyezte meg.
-Tudom.- mosolyogtam.- Miért nem viszed?- vissza hajtottam a szekrénybe.
-Mert szeretném ha veled lenne.- ölébe húzott, és úgy fürkészte arcom.- Ez most egy kicsit nyálas volt.- nevette el magát.
-Cuki.- javítottam ki.-Romantikus.- folytattam.
-Nevetségesen gáz.- röhögött Harry.
-Én is szeretlek.- mondtam cinikusan.
-Én is.- válaszolta ő is és kinyújtotta a nyelvét.
-Bolond.- ráztam a fejem nevetve.
-Milyen sok jellemző pár perc alatt. Érdekes egy ember vagyok.- nevetett.

***
Egész nap együtt voltunk, nevettünk és jól éreztük magunkat. De sajnos elkellet hogy induljunk. Felöltöztem , majd segítettem levinni a táskákat. Beültünk a kocsiba és megcéloztuk a repülő teret. Harry arcán egyetlen egy mosolyt, vagy gödröcskét sem láttam, ami engem is szomorúvá tett.
-Legalább örülj hogy turnéra mész.- biztattam és megszorítottam a kezét ami a sebváltón pihent.
-Örülök, csak rossz itt hagyni téged.- kezét az enyémmel együtt ráhelyezte a combomra, amitől az egész testem bizseregni kezdett. 
Röpke 20 perc alatt ott voltunk, amit nagyon sajnáltam. Jó lett volna együtt kocsikázni a sötétben, és semmivel sem törődni csak egymással. Majd egyszer.
-Gyere.- kinyitotta nekem az ajtót amikor oda értünk. Megköszöntem majd a csomagtartóhoz léptem ahol egy bőröndöt vettem magamhoz. Harry is ugyan így tett majd kézen fogva elindultunk befelé. 
-Sziasztok.-köszöntünk szinte már egyszerre.
-Mrs.Styles.- Louis egy nagy ölelést adva üdvözölt.
-Anne.- javítottam ki mosolyogva.
-Nah akkor indulhatunk. -lépett mellénk Paul. -Sajnálom.- pillantott rám, mire én csak félre húztam a szám és egy olyan 'nincs mit tenni' fejet vágtam. Érdekes lehetett.
-Remélem megvársz.- Harry egyik kezét felvezette az arcomhoz és hüvelykujjával simogatni kezdett. Lehunytam a szemeim, s próbáltam minden érintését rögzíteni az emlékeimben, tudtam hogy csak ezekkel fogom túlélni a napjaimat.
-Szeretlek.- suttogta, majd ajkait az enyéimre nyomta.
-Én is.- válaszoltam mikor elváltunk egymástól.
-Szia.- egy rövid csókot nyomott még hirtelen a számra majd lassan elindult a fiúk után, akik integettek nekem.
-Hiányozni fogsz.- tátogtam és én is integettem.
Harry itt hagyta nekem a fekete Range Rover-ét , így abba szálltam vissza. Az egész autóban az ő illata volt az uralkodó. Lassan és kényelmesen indultam meg haza, majd leparkolva a ház elé a fürdőt céloztam meg. Felöltöztem a pizsamámba, ami jelen esetben egy francia bugyi és egy RollinStone-os póló volt, amit Harry szekrényéből vettem ki. 
Leültem a kanapéra egy pokróccal majd kapcsolgatni kezdtem a tv.-t. Lassan elnyomott az álom, amit nem is sajnáltam hisz irtóra fáradt voltam. 

----------------------------------

Kedves Olvasóim!

Először is Mindenkinek Boldog és Békés Karácsonyt Kívánok. Másodszor remélem sokan kattintottak már a legújabb blogomra ami szintén egy 1D fanfic. Harmadszorra pedig az új desing amihez csak annyit fűznék hogy azért van az címként oda írva hogy "Love is Trust" mivel jelentése " A Szerelem a Bizalom" ... tudom hogy elve Pincérkedés Londonban a blog, de valahogy ez most jellemzi a történetet :) Remélem nem baj :)
Továbbra is várom a kommenteket és a pipákat, ha bármi kérdésetek van akkor nyugodtan :D 
Karácsonyi meglepetésként : Holnap ismét rész! Ami egy karácsonyi az az Dec.24-25. napokban fog játszódni mint nálunk :)♥ Csak hogy Anne-ék is karácsonyozhassanak :) Ötleteket várok... szerintetek mi lesz Anne karácsonyi ajándéka a lányoktól ? :)

ui.: Boldog Szülinapot a mi kis örökéfiatal Louis Tomlinson barátunknak ^^♥

Txx



6 megjegyzés:

  1. Nek van otleltem hogy milesu benne xD :"DDDDDD Kezd el ma a kovi reszt :D

    VálaszTörlés
  2. De a lányoktól TE :D perverz fantáziájú ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt is tudom.. nem is perverz csak neha xdddd :\ 69% on van a telefonom... xDD

      Törlés
  3. Szerintem eltolten eggyutt egy csajos napot elmennek shoppingolni meg ilyenek, vagy ha naluk is karacsony lesz akkor meglepeteskent Harry v valami buli. Vagy mas elkepzelesem nincs:)
    Mar kertem a segitseged es nem kaptam ra valaszt nem baj de most megkerdem akkor megint. Tudnal nekem segiteni beallitani egy blogba a zenelejatszot?? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, írtam hogy persze :) jelölj be fb.-n és akkor letudom neked írni :)https://www.facebook.com/tiffani.behappy?ref=tn_tnmn

      Törlés