II. 7.- My life

Sziasztok, meghoztam SOK idő után a részt. Elnézést a kimaradás miatt, nem volt szándékos, muszáj volt egy kis időt hagynom a dolgaimnak. Mint láthattátok az előző bejegyzésben, kaptam kritikát, amit meg is értettem. Szeretném ha elmondanátok (néha) egy kicsit velősebben a véleményeteket a részekről. 
A blog kinézete szintén változott ;) oldalt szavazz :))
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ha az emlékeim nem csalnak, akkor olyan 2 óra körül ( hajnalban) a szemeim könnyektől gyűlve nyíltak ki.
Felültem, majd beletúrtam a hajamba és próbáltam rá jönni mi a fenne történik velem.
-Mi a bajod Anne?-kérdeztem magamtól, mit sem remélve hogy választ kapok.Egy nagy sóhajjal vágtam magam hátra, és arcom a kezembe temettem.

***

-Szerinted ez jó lenne?-fordult körbe Kells, én pedig nagyban vigyorogtam. Vagyis próbáltam játszani, a boldog lányt.
-Csodaszép vagy.-vágtam rá, és gyorsan lefényképeztem.
-Nehogy megmutasd valakinek, szörnyülködve dobná el a géped... valami árokba.-nevetett saját magán Kells, én pedig csak mosolyogva ráztam a fejem.
-Ha azt mondom szép vagy akkor az vagy. Elhihetted.-győzködtem tovább majd lehúztam a maradék kis pezsgőt a poharamból.
-Gyere, keressünk neked is valamit!-rántott fel a puffról, amin ültem.
-Minek? Itt nem nekem kell szépnek lennem.- válaszoltam, próbáltam Kells után "rohanni" és elkapni a ruhákat amiket a kezembe nyom.
-Milyen színű lesz a párod ... öhmm... nyakkendője?-kérdezte boldogan, és szinte elmerült a fogason logó ruhák közt.
-Szerintem átlátszó, vagy nem is létező színű.-mondtam egyszerűen, majd vártam hogy Kellsnek leessen a dolog.
-Ne legyél ilyen. Még simán keresünk valakit.- majd belökött egy fülkébe.
-Muszáj?-nyávogtam bentről.
-Igen!-vágta rá, és várta hogy kisétáljak az első ruhába, amit kiválasztott.
Annyiszor öltöztem át mint még soha, ez kegyetlenség velem szemben. Nem szeretem ezt.
-Ez jó!-vágta rá már a 40.-edik ruhára Kells mosolyogva.
-Gondoltam.-forgattam a szemeim, majd vissza sétáltam az öltözőbe.
-Mennyi van még?-jött kintről a hang.
-Úgy kb. 5.-sóhajtoztam.
-Akkor gyere gyönyörű.-szólt egy ismerős fiú hang.
-Hmmm?-csodálkozva mentem ki, és örömömben a nyakába ugrottam mikor végre fel ismertem Niallt.
-Nem rossz.- tette a megjegyzést, miközben körbe forogottam.
-Nem az igazi.-néztem rá, mire bólogatni kezdet.
Felpróbáltam szinte az összes ruhát az üzletben, de egyik se nyerte el úgy a tetszésem.
-Ne sopánkodj, még nincs veszve semmi.-simogatta meg a hátam kifelé menet Kells.
-Tudom.-mosolyogtam.

***

-Gyere mááár!-könyörgött a telefon túl oldaláról Niall.

-Nincs kedvem.-vágtam rá nemes egyszerűséggel.

-Kérlek.-könyörgött tovább, de én csak ellenkeztem.

-Nah megyek, érezd jól magad! Szia.-majd letettem a telefont. Egy nagy sóhaj keretében dobtam le a magam a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t.

Már egy ideje kint vagyunk a nagyival, ő épp a klinikán van, egy ideig bent kell feküdnie, vizsgálatok.

Én, hát én pedig itthon ülök  a 4 fal között mint egy remete. Csak akkor mozdulok ki ha nagyon muszáj, vagy ha valami élet-halál közötti dolog történt. Telnek a napjaim és sóvárgok. Sóvárgok egy olyan fiú után akit nem is ismerek, és szerintem nem nagy az esélye hogy valaha ismerni is fogom. 

Itt van nekem 4 fiú akik nap mint nap könyörögnek hogy ide-oda menjek velük, de egyszerűen élet kedvem sincs, nem hogy mászkáljak. 

Ebben az a hülyeség hogy itt vagyok Londonban, egy gyönyörű városban és még csak körül se néztem. Nem vagyok normális.

Mikor eszembe jutott Harry csalódott voltam, s mikor Ashton akkor ott volt a pulcsi. A pulcsi, amit azóta se mostam ki. 

Felhúzott lábakkal, Ash pulcsijában ültem a kanapén, pokróccal körbe fonva, bámultam a TV-t. Egyszer csak felsípolt a telefonom. SMS.

" Remélem tudunk találkozni ma 4.-kor. Gyere el, kérlek. xoxo Niall és a többiek." 

Fél 4 van, és semmi kedvem kimozdulni.-Niall, az agyamra mész.-dünnyögtem, majd bebotorkáltam a szobámba. Gondoltam keresek valamit magamnak, de nem tudtam döntésre jutni, sőt idegességemben kidobtam volna az össze ruhámat. -Semmi sem áll jól, kövér vagyok.-vágtam a dolgokat a fejemhez.

Már fél 5-öt ütött az óra, mikor még mindig a szekrényem előtt álltam. A telefonom ismét pislákolt. 

"Mi már itt vagyunk, és csak rád várunk xoxo N."

-Az .. az...Ashton?-a kezemet a szám elé kaptam és egy órási vigyor húzódott az arcomra.

Több se kellett villám sebességgel öltöztem, és lőttem meg a fürdőt. 10 perc alatt elfogadható külsőt varázsoltam magamnak, lerohantam az aulába és kilépve a kicsit hűvös Londoni utcára egy kicsit meglepődtem.

 -Hova kell mennem egyáltalán?-tettem fel a kérdést magamnak, majd előhalászva a telefonomat küldtem neki egy üzit, hogy hol találkozzunk. A választ megkapva fogtam egy taxit, és Nialler házához vettem az irányt.

Kopogtam kettőt majd vártam. A zár kattant és egy mosolygó Ashtonnal találtam magam szemben. Érzelmi túltengésem miatt a nyakába ugrottam. Úgy öleltem mintha a világ kincse lenne, nem akartam elengedni, fontos volt számomra. Túlságosan is. 

Hagyj nyomot magad után :) xPuszix *tiffvoltam*

Szünetelünk!

Sziasztok! Mint láthatjátok nem egy új résszel érkeztem! Amiért írok az az hogy a BLOG egy kis ideig SZÜNETELNI fog. Karbantartási okok miatt... és az itthoni okok miatt.

Frissülni fog a blog, a kinézet és minden :D
Addig is egy kis előzetes hogy ne haragudjatok annyira :) És ha vissza tértem akkor egy dupla résszel jövök :)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Anne és a többiek nagyban készülődnek az esküvőre ( Kells+Tom). Ashtonról és Harryről nincs hír, Ann emészti magát a dolgok miatt, és egyre jobban hiányzik neki az egyik fiú. Érzi a szívében a bizsergést és a gyomrában a pillangókat. De vajon melyik fiú tudta ezt elérni nála?! Niall, Liam, Louis és Zayn próbálják kihúzni a lányt a 4 fal fogsága közül, nem sok sikerrel. Míg egy kép hirtelen megváltoztat mindent, az ismeretség és a kapcsolatok össze fonják a szálakat és egy új barátság formájában hála Niallnek Anne repdes az örömtől.
Ann éjszakánként sírva ébred fel, senki sem tudja mi a baja, még ő magam sem, néha. Egy idő után segítséget kér és beköltözik a fiúk házába, de mi lesz azzal a bizonyos taggal? Elnyeli a föld? Kétlem.
Az esküvőt halasztani kell +2 hét erejéig, így Anne próbálja elütni az időt, amiben 8 fiú van a segítségére. 

Egy házibuli megváltoztat mindent, és egy közös este ami örök emlék mind kettőjüknek. A gyűrű a feledés homályába vész vagy megmarad? Sok érzés, csalódás és csók csattan el. De nem tök mindegy hogy kitől és kinek.

A kimaradás miatt, megértésetek köszönöm ♥

II. 6- Inpossible

Sziasztok. Hát meghoztam a kövi részt is :) (haladunk előre :D). Megkérnélek titeket hogy a szokásos komik helyett inkább írjátok le a teljes véleményetek! NAGYON ÉRDEKEL : )

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

***Harry***

Ledobtam magam a homokba és a maradék Whiskeyt, amit nem ittam meg az idevezető úton egy huzamra lenyeltem. Éreztem ahogy végig folyik, ahogy éget majd földet ér. Pont mint az életem.
Mit is hittem hogy majd híres énekesként, egy csodás lány mellett fogok megöregedni és boldogan élek mint a Disney mesékben?!
-Nevetséges!-szóltam, és éreztem ahogy kezdek megszédülni. Hátra vágtam magam, majd az eget bámulva próbáltam vissza hozni az emlékeket, amiket még anno átélhetem, amikor még a legkisebb gondom is csak az volt hogy melyik irányból közelítsem meg a Mc'Donalds-ot. Lehunytam a szemem, és láttam magam előtt állni Őt. A hosszú barna haját, ahogy vállára omlik, telt ajkait és két csillogó íriszét. Csodás alakját és kedvesen csilingelő hangját.
Nem hiszek abban hogy egyszer újra az enyém lehet, mivel ha még emlékezne is rám, az anyja meglátna az első címlapon és újra elvinné innen. Nem is csodálnám ha nem tudná hogy újra itt van, Londonban. Ezer meg egy gondolat futott végig a fejemben, hogyan szerzem vissza vagy hogy hogyan mondjam el neki, de mind füstbe szálltak. Mind.
Éreztem ahogy a szívem kifacsarodik, s a szemeimet égeti a könny. Nem engedtem nekik utat, egy ideig.
-Én lennék a híres Harry Styles, minden lánynak az álma? De nekem csak egy lány az álmom... és még azt is elvették tőlem!- suttogtam a szavakat, éreztem a Whiskey szagát a leheletemből, mintha egy kocsmába ülnék. Előhalásztam a zsebemből a rég nem látott kis fém dobozkát. A fiúk ezt az egy dolgot úgy mond "engedélyezik", vagy is rohadtul nem szeretik de most ez a legkisebb gondom. A cigit a számba véve, meggyújtottam a végét ami egy kis sercenés után parázslani kezdett. Mélyet szívtam bele, és vártam hogy a nikotin át járja a tüdőm minden szegletét. A füstöt lassan engedtem ki, figyeltem ahogy eltűnik, majd egy újabb szívásnál egy másik keletkezik. A csikket elpöckölve figyeltem a tenger hullámainak táncát, hallottam a víz moraját. A romantikus filmekben ilyenkor szoktak a szerelmes párok egymásra találni, és a naplementét együtt nézve csókolózni. -Hazugság-gondoltam magamba, majd térdeimre támasztottam a fejem.
Elbambulássómat egy kisebb köhögés zavart meg. Hirtelen fordultam meg, fejemben lefutott vagy ezer gondolat hogy Ő lehet az.
-Szia!-köszönt kedvesen, és leült mellém. Szőke haja copfba volt fogva, de még így is leért vagy a mellkasáig. Két kés írisze a reménytől csillogott, és mosolya beragyogta a teret, ami végtelen méter számbankvolt körülöttünk.
-Miért jöttél ide?-kérdeztem keserűn, de közben végig előre néztem. Nem szabad a szemébe néznem, megláthatja rajtam hogy össze vagyok törve.
-Szükséged van rám!-jelentette ki, én pedig megráztam a fejem egy gúnyos nevetés kíséretében.
-Nincs szükségem senkire!-köptem a szavakat az arcába. Belém mélyesztette kék íriszeit, és könnyek gyűltek a szemeiben.-Ne csináld!-mondtam, majd magamhoz szorítottam.
-Szükségem van rád, és....Szeretlek!-szólt, bennem pedig megállt az ütő, és a szívem hevesen dobbant.
Felém fordult majd ajkait az enyémre nyomta, csókja lágy volt és édes. 

***Anne***

-Csak járkálok össze vissza mint egy idióta!-suttogtam halkan és a fejemet fogva támasztottam az asztalt a Starbucksban. Könnyeimmel küzdöttem, de tudtam magam tartani nem estem kétségbe nem törölgettem a szemem...-Erős vagy!-hajtogattam.
-Szia, ne haragudj valami baj van?-kérdezte egy ismeretlen hang.Majd kihúzta a széket és leült velem szembe.
-Sajnálom, de egy kis magányra lenne szükségem!-suttogtam, és felnéztem a fiúra. Barna haja kócosan állt a fején, szintén barna szemei csillogtak és ajkai kisebb mosolyra húzódtak mikor észre vette hogy a szokottnál is több ideig bámulom.
-Nah szóval... mi is a baj?-kérdezte, engem pedig vissza rázott a valóságba.
-Nem tudom. Minden! De ne haragudj mennem kell.-pattantam fel a székről és elindultam.
-Várj! Legalább had mehessek el veled ...-kérlelt egy szelíd mosollyal az arcán. Én a könnyektől küszködve, kócos hajjal a fránya szél miatt, egy szál rövid nadrágban és pólóban ... úgy nézhettem ki mint egy ideggyógyászati páciens. 
-Rendben, csak kérlek ne beszélgessünk!-válaszoltam, mire csalódottan de mellém csatlakozott.
Sétáltunk a lassan kihalt Londoni utcán, a felhők csak gyűltek fölöttünk, majd egyszer csak kiadták minden gondjukat és irtózatos esőt zúdítottak ránk. Éreztem ahogy a pólóm egyre jobban ázik át, ahogy a hideg cseppek végig folynak a gerincemen, a víztől csöpögő hajam pedig az arcomra tapad. A fiú csak figyelte a lépteimet, majd mikor már megbizonyosodott róla hogy nem nagyon érdekel az eső, levette a kapucnis pulcsiját és rám terítette. Én egy pillanatra megtorpantam mire ő is megállt, értetlenkedve nézett rám mire én megpróbáltam lehámozni magamról a pulcsit.
-Legalább ez had maradjon, nem szükséges hogy valami bajod legyen!-mosolygott.
-Miért vagy velem ilyen kedves? Nem is ismersz!-sütöttem le a szemem, és beledugtam a kezem a pulcsi ujjába.
-Igazad van, nem ismerlek... de ezen még változtathatunk!-majd össze húzta a rajtam lévő vékony, de még is meleget adó szürke adidas pulóver cipzárját.
-Köszönöm!-mosolyogtam, de látszott hogy nem volt igazi. Vagy is nem mondhatni olyan boldog dolognak, főleg nem ilyen helyzetben.
Sétáltunk még pár métert aztán beálltunk egy párkány alá. Még így ránk esett az eső, de nem volt veszélyes. 
Figyeltem ahogy a cseppek koppannak a földön, ahogy eltűnnek a pocsolyák sokaságában. Mint én és az emlékeim, koppanok minden egyes életbeli helyzetnél és az emlékeim szerte szét foszlanak. Mint egy rosszul meg írt romantikus film, csak hogy abban mindig vannak úgy nevezett "Happy End"-ek az én életem eddig egy horrorisztikus "The End" vagy egy Gameover'. Bámultam magam elé, és elgondolkoztam ...-Miért is keresek egy olyan srácot akit alig ismerek, sőt egyáltalán nem ismerek...!-mondogattam. Merengésemet egy erős zenélés szakította meg. A fiú előhalászta a zsebéből a telefonját és gyorsan felvette. Nem figyeltem a beszélgetést, hisz semmi közöm nincs hozzá. Lehetséges hogy a barátnője keresi, vagy a legjobb haverja... vagy kitudja ki.
-Sajnálom de nekem mennem kell!-lépett elém, és jobb kezével megsimogatta az alkarom.
-Nyugodtan!-szóltam, majd újra éreztem hogy egyedül maradok. Örökre.
-Remélem még találkozzunk!-mosolygott és elindult.
-Várj a pulcsid!-kiabáltam utána, mire ő csak hátra fordulva vissza kiabált.
-Maradjon nálad, legalább lesz majd még miért találkoznunk!-mosolygott, és integetni kezdett.
-De még a nevedet sem tudom!-kiabáltam csalódottan, s azt hittem már nem válaszol.
-Ashton!-nevetett.
-Anne!-mosolyogtam rá, de szerintem már nem látta. Még egy darabig álldogáltam a párkány alatt majd lassú léptekkel elindultam a hotel felé. Jól magamhoz szorítottam Ashton pulcsiját, még éreztem az illatát. Nem mosta ki az eső. Ahogy lépkedtem a cipőm egyre jobban ázott át. Sikeresen de csurom vizesen beléptem a kapukon, majd reménykedve hogy gyorsan felrohanhatok, csalódnom kellet mivel egy akkora tömeg gyülekezett oda lent mintha csak arra vártak volna hogy belépjek. Átvágtam a tömegen, de éreztem hogy a tekintettük belém fúródik, és hogy figyelik minden mozdulatom. -Mit gondolhatnak rólam!?-zajlott le a kérdés a fejemben. 
Mindig is olyan ember akartam lenni, akit nem érdekelnek mások véleményei. De sajnos soha nem tudtam ilyen lenni. Soha. Irigyeltem azokat az embereket akiknek ez sikerült, akik a szívükre hallgattak mint sem másokra. Én soha nem leszek ilyen.
Szó szerint be estem az ajtón, a nagyi nem volt "itthon", körbe néztem még szólongattam is majd mikor teljesen meggyőződtem arról hogy tényleg nincs itt elrohantam lezuhanyozni. A bő póló pamut nadrág összeállítást választottam, Ash pulcsiját rá akasztottam az egyik ajtó sarkára és reménykedtem hogy gyorsan megszárad. A hűtő felé vettem az irányt majd egy forró kakaóval leültem a Tv elé és egy értelmetlenebbnél értelmetlenebb rajzfilmnél álltam meg. Hiába hülyeség, ha imádom. De valahogy még ez sem tudott mosolyt csalni az arcomra, csak fapofával bámultam és néha kortyoltam egyet az italomba. 
Már vagy 11 óra lehetett amikor még a nagyi sehol, engem pedig lassan nyom el az álom. A szobám felé csoszogva a pulcsit magamra vettem és befeküdtem az ágyba. Még egyszer mélyet szívtam a textil anyag illatába, ezzel emlékezve Rá. Majd lassan elmerültem az álmok édes, de néha még is keserű világában.

II.-5.- Rátok legalább emlékszik!

Sziasztok. Hát nem mondok semmit xD Alkossatok ti véleményt igazából :) Szerintem jó, de majd írjátok le, és úgy könnyebb lesz véleményt nyilvánítanom:) Köszönöm a kommenteket ♥ *sazffivoltamonline* xPusszx ui.: CSODÁSAK vagytok! 10.320 oldal megjelenítés *o* sose hittem volna!! ♥♥
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Reggel mérhetetlen vágyakozással ébredtem. Nem tudtam hogy hogy és miért, de meg kell találnom Harryt.
Szó szerint kijelenthetem hogy szükségem van rá, érezni akarom a közelségét és látni akarom a mosolyát. Gyorsan reggeliztem valamit, majd elfoglalva a fürdőt felöltöztem és megcsináltam a hajam.
Nem volt türelmem meg várni a liftet így szélsebesen robogtam le a lépcsőn, egy gyors köszönéssel rohantam el Kells és Tom mellett majd kiléptem a nyüzsgő utcára. 
Egy kicsit elszállt belőlem a remény, hisz hogyan tudnám megtalálni őt, bárhol lehet. Ki tudja épp hol sétál vagy az is lehet hogy még alszik. Semmit sem tudok róla, még is vágyakozom utána. Eszméletlen egy idióta vagyok.
Nem tudtam merre megyek vagy hogy épp mi a célom, vagy is csak egy célom volt : megtalálni Harryt. Emberek tömkelegeit gyömöszöltem magam mögé miközben haladtam előre, be néztem egy-egy bolt kirakatába, hát ha találok valamit, vagy éppenséggel valakit. Nem vártam semmit a mai naptól, csak reménykedni tudtam hogy megtalálom.

*** Harry ***

Épp reggeliztem mikor a többiek is elő botorkáltak. Nagy vigyorral az arcukon ültek le körém az asztalhoz. 

-Eszméletlen hírünk van!-jelentette ki Lou.

-Anne emlékszik ránk!-kiáltott fel Liam, majd örömében az asztalra csapott. Én nem szóltam semmit, sőt rezzenéstelen arccal bámultam magam elé.

-Találkozni kellene vele, Harry minden sínre került!- hadart Niall, majd felállt egy pohár gyümölcsléért, kitöltötte majd vissza huppant és tovább hadart.-Ki tudja mennyi mindent tud még elő hozni az emlékezetéből ... minden olyan lesz mint rég!

-Már soha nem lesz semmi olyan mint rég!-vágtam közbe majd felálltam és a tányéromat szó szerint a mosogatóba vágtam. A tányér nem úszta meg, mivel sikeresen ketté törtem. 

-Miről beszélsz?-kérdezte Zayn, majd furcsállva figyelte minden mozdulatom.

-Arról beszélek hogy rátok emlékszik, de rám nem!-szóltam szomorúan és próbáltam vissza fogni magam, hogy épp ne üssek meg valamit, vagy ne csapjak a falba.

-Héj! Nyugi!-szólt Lou mikor meglátta hogy megfeszültek az izmok a kezemen.-Miből gondolod hogy nem emlékszik rád?

-Úgy hogy találkoztam vele a parton... és úgy kezelt mint egy tök vad idegent!-mondtam, és vissza ültem az asztalhoz.Próbáltam megnyugodni, de sehogy sem sikerült, csak az járt a fejemben hogy miért emlékszik mindenkire és engem miért felejtett el... !?

-Mivan?-kérdezte kikerekedett szemekkel Niall, és majdnem megfulladt a piától amit sikeresen félre nyelt.

-Nem tudom, teljesen úgy beszélt és viselkedett mintha épp ott akkor ismert volna meg.- az arcomat pedig a kezembe temettem.

-Megoldjuk! Most azonnal ide hívjuk és elmondunk neki mindent!-hadart Zayn, majd a telefonját kezdte el nyomkodni.

-Nem lehet!- szóltam rá, de a szavak inkább voltak hamisak mint sem igazat állítóak. De tényleg nem szabad rám emlékeznie, hisz az anyja szó szerint megfenyegetett minket, én nem akarok Annenek rosszat. Én csak azt akarom hogy boldog legyen.

-Igaza van! Nem zúdíthatunk rá egyszerre mindent!-helyeselt Liam, majd kezeit maga előtt össze fonva erős gondolkozásba esett. 

-Nem baj, ha rám nem emlékszik!-nyögtem ki, de nem kellett sok hogy ne sírjam el magam. De nem lehetek gyenge, nem törhetek meg.

-Ne legyél már elmebeteg, a férje vagy te idióta mi az hogy nem baj ha nem emlékezik rád! Meg vagy zakkanva?- förmedt rám Louis mire én is felkaptam a vizet. Azt asztalra csapva felpattantam a helyemről és irtózatos ordibálásba kezdtem.

- Te nem tudod milyen érzés úgy rá gondolni, sőt mellette lenni hogy nem csókolhatom meg, hogy nem érhetek hozzá úgy mint rég. Nem szoríthatom magamhoz, mert legfőbb esetben feljelent zaklatásért. Úgy elaludni minden este hogy nem lehet mellettem, és úgy felkelni hogy nem látom egész nap. Szerinted miért választottam élet vitelnek a piát. Mi a f*aszért járok elvonóra ... szerinted nekem ez így k*rva jó?- köptem a szavak Lou arcába, akinek egyre fehérebb lett a színe.- És még hallgassam hogy de jó nektek, rátok legalább emlékszik! Hát kösz!-néztem körbe gúnyosan, majd egy üveg Whiskeyt kikapva a polcról kirontottam a lakásból, az ajtót pedig bevágtam magam mögött. Elindultam a partra, arra a helyre ahol még anno megcsókoltam Annt. Ez volt a menedékem , mindig ide jöttem az elvonó előtt, ez adott erőt. 

Remélem nem szúrtam el :3 *o*

Ha minden igaz akkor az első díjam :)) Köszönöm ♥ Katie Horan

Szabályok:

1. Írj tíz dolgot magadról.

  1. Tegnap lettem 15 éves.

2. Ez a blog a saját álmom bételéjesítésének egy részét írja le.

3. Az lb.-ém nyár elején dobott a barátjáért.

4. Van egy kutyám -> Bosco (örökbe fogadtuk)

5. Vendéglátói iskolát fogok kezdeni Szeptembertől.

6.Pincér szeretnék lenni.

7. Imádom az oroszlánokat.

8. Nem vagyok teljesen megelégedve magammal.

9. 1 évig kézilabdáztam (folytatni szeretném *o*)

10. Imádok X-boxozni :) ( Fifa és egyéb autós játékok ♥)

2.Válaszolj a kérdésekre:
 1. Szemüveges vagy vs. voltál?
 Nem.
 2.Hány blogot vezetsz?
  4-at *o* ♥
 3.Kedvenc film?
  Nincs kedvenc :) Majd szeptembertől a This Is Us ;)
 4.Kedvenc étel?
  Gyümölcs levesek sokasága :) De amúgy még van egy pár *o*
 5. Hány gyereket szeretnél?
 Kettő.
6. Hol szeretnél élni?
London ♥
7. Magyarország vs Anglia?
Tudom hogy nem szép dolog de ANGLIA ! ♥
8. Kék vs. fehér?
Kék :D
9. Milyen színű a hajad?
Sötét barna :)
1o. Kedvenc banda?
 1D,Sweedish Hose Maffia, 5SOS, Ramones,  és még vannak egy páran ♥

3.Írj 10 kérdést! 

1. Kedvenc banda ( 1D kívül) ? 
2.Ha lenne egy szuper erőd, mi lenne az?
3.Álom munka?
4.Ha megváltoztathatnál magadon dolgokat, meg tennéd?
5. Kedvenc hobbi?
6. Kedvenc idézet?
7. Ha az életedet egy film címmel kellene jellemezned mi lenne az?
8. Szerencse szám?
9. Hiszel az álmaidban?
10. Disney Channel vs. Nickelodeon?

Küld tovább 10 embernek!

1.Dreamy Girl
2. Annamarii Nagy
3. lola500

II. 4.- Négy fiú a szívemben, egy pedig az emlékeimben.

Helloo mindenki ♥ Itt az új rész :) Nem lett egy "extra hosszú hű de nagy szám" (!) de nekem tetszik, és remélem nektek is ♥ :) *Szaffivoltam* xPuszix
 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Körbe pillantottam, de sehol senki, majd a színpad felé néztem.
-Atya Úr Isten!-mondtam, majd kezemet a szám elé kaptam.
-Köszönjük a meghívást!-fejezte be a mondatott a srác. Az a srác!
Nem tudtam kibírni, ki kellett mennem. Kivágtatva a teremből, London hűvös utcái felé vettem az irányt. Kilépve a hideg végig futott rajtam, amitől akaratlanul is lúdbőrös lettem.
-Nem hiszem el!- szóltam majd már a maradék erő is kiszállva belőlem, a falnak dőlve majd a földre kuporodva sírva fakadtam.
-Annee!-rohant ki a fiú a hotelből és szemei csak úgy pásztázták a sötét teret. Nem szóltam semmit, de a lélegzet vételem és a zihálásom együtt véve a szipogással elég hallható volt, így a fiú oda rohanva hozzám elém térdelt.
-Szia!-mondta kedvesen, és a térdemre támaszkodott.
-Louis!-nyögtem ki majd a nyakába dőltem. Arcomat a nyakába fúrtam, és egy mély levegőt vettem. Az illata ugyan olyan volt mint régen, semmit nem változott.
-Hiányoztál!-szóltam ismét, majd elváltunk egymástól.
-Te is!-és láttam ahogy a szemei csillognak, a könnyektől küzdött ő is, de tudta magát tartani. Nem úgy mint én.
-Gyere, a többiek is várnak!-húzott fel a földről. 
Többiek. Akikre alig emlékszem. Belépve egy kis szobába megpillantottam őket, Liam ahogy idegesen a falnak dőlve dobol a lábával, Zayn aki sóhajtozva ül a kanapén, és Niall aki fel-alá járkált.
Mikor beléptünk minden szem ránk szegeződött, majd egyszerre léptek elém.
-Anne?-kérdezte Zayn, mire én elmosolyodtam. Ők furcsállva méregették a reakcióm, de megnyugodtak mikor beleugrottam a nyakukba.
Úgy szorítottam őket, mintha az életem múlna rajta, és ők ezt ugyan úgy tették.

Egész este a fiúkkal voltam, minden percben kirázott a hideg, ahogy megszólaltak. Annyi idő telt el, és senki sem mesélt róluk. Senki.
Újra hallani a hangjukat, újra látni a mosolyukat nem ér fel semmilyen más pillanattal. Mind végig csak figyeltem ahogy mesélnek, Niall és Lou között ültem a kanapén. Niall átkarolta a vállam és úgy ölelt meg. Nagyon hiányzott, még akkor is ha nem emlékeztem rá. És a legrosszabb az egészben hogy lehet soha nem találkozok velük, és örökre a feledés homályába vésznek.


Reggel arra ébredtem hogy a nagyi sertepertél a konyhába. Mint aki friss és fiatal csak úgy tett és vett.
-Jó reggelt csillagom!-köszönt mikor kikászálódtam az ágyból.
-Neked is.-válaszoltam majd leültem a pulthoz, a nagyi pedig egy tejeskávét tolt elém.-Mindig tudod mi kell nekem.-mosolyogtam.
-Miért jöttél haza tegnap olyan fáradtan és nyúzottan, azt hittem valami baj volt!-kérdezte majd felém fordult.
-Öhh, tegnap ...!-kezdtem el.
-Hát igen, olyan 9 óra körül... úgy rontottál be az ajtón mint akit kergetnek, majd egy mozdulattal bedőltél az ágyba és irtózatos sírásba kezdtél. Motyogtál valami olyasmit hogy az a szemét Harry vagy ki, és hogy nem szabad szerelmesnek lenned...! Majd egy kis idő után elaludtál.-magyarázott a nagyi.
-És mivan a tegnap esti rendezvénnyel a bálteremben?-kérdeztem furcsállva.
-Milyen rendezvény?-szólt vissza a nagyi, majd ő is furcsán nézett.
-Öhhh, semmi!-vágtam rá majd befejeztem a tejeskávé elfogyasztását és elfoglaltam a fürdőt.
-Akkor csak álom volt az egész?-tettem föl magamnak a kérdést, miközben a csapnak támaszkodva próbáltam nem elájulni.
Nem lehet hogy csak álmodtam, és honnan jutottak ők az eszembe és miért pont ők. Nem tudtam rá jönni a megfejtésre így a készülődés után elfoglaltam az egyik helyet a kanapén és magam mellé rendeltem a nagyit.
-Kérdezhetek valamit?-fordultam felé mikor leült mellém.
-Persze!-mosolygott és belekortyolt a teájába.
-Ki azok a Niall, Louis,Liam és Zayn? Honnan ismerem őket.. és mi közük van az életemhez?-kérdeztem félve, mivel reméltem hogy a válasz egyszerű és lényegre törő. De a nagyi nem válaszolt semmit, csak megköszörülte a torkát majd a telefonért nyúlt.
-Háló?-szólt bele majd elmosolyodott.-Nem tudom hogy csinálta, de gyertek kérlek titeket!-szólt majd letetet a kagylót.
-Nagyi? Mi volt ez és kivel beszéltél?-kérdeztem most már semmit sem értve.
-Várj egy kicsit! Türelem rózsát terem!-szólt majd felállt és a konyha felé vette az irányt.
-Nagyi!-mondtam nagyot sóhajtva.
-Bízz bennem!-felelt.
Nem szóltam semmit csak az arcomat a tenyerembe temetve próbáltam emlékezni valamire, próbáltam valamit kihozni a múltból ... és vissza hozni a jelenbe. De nem sikerült, elvesztem. Elnyelt a sötétség, megriadtam a változásoktól és féltem hogy mit hozz a jövő. Féltem hogy valami olyan jön ami fájni fog és olyan törést fog okozni ami örökre megváltoztatja az életem. Lehet hogy ez a balesett pont az volt, de nem voltam benne biztos hogy nem jön egy még nagyobb baj. Mély lelkizésemet egy hangos csilingelés zavart meg. A szoba csengője, valaki a túl oldalán áll és vár hogy oda lépve kinyissam az ajtót. Feltápászkodtam a helyemről majd lassan lenyomtam a kilincset. 4 fiú állt az ajtó előtt, mikor végig néztem rajtuk felcsillant a szemük.
-Mond hogy nem csak álom ez az egész!-nyögtem ki majd próbáltam magam tartani, de éreztem ahogy szép lassan megadják a magukat a lábaim.
-Nem álmodsz! Itt vagyunk.-mosolygott a szőkeség és oda lépve hozzám szorosan megölelt. Majd Lou, Liam és végül Zayn is követték.
A nagyi csak a hátunk mögött mosolygott, és élvezte a pillanatot.
A testemet át járta egyfajta melegség a szívem pedig gyorsabb ütemre váltott. Ott álltunk az ajtóban vagy 5 percig és csak öleltük egymást. 
Mikor szét széledtünk a fiúk bejöttek, levágódtak a kanapéra majd rám várva beszélgetni kezdtek. Mikor oda ültem én is hozzájuk abba hagyták a magyarázást és rám figyelve vártak. Egy hatalmas regélésbe kezdtünk és elmesélve mindent jöttek vissza az emlékek. Egyesével kis hiány társaságában szinte már minden dolog világos volt, mindenre tudtam mit mondani a saját fejemből és mindent elmondtam amire én emlékeztem.
Éreztem hogy még nem kerek a dolog így kérdezősködni kezdtem. Mindenre boldogan válaszoltak kivéve két dologra.
1.Mit csináltam én Londonban mikor ők 4-en énekelgettek, szóval mit dolgoztam?
2. Nem volt semmilyen kapcsolatom?
Egy ideig faggattam őket, majd bele törődve abba hogy ezekre nincs válasz tovább léptem. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon mikor a nagyi arról mesélt hogy a fiúk már fél éve várják ezt a telefont hívást, amit 2 órája tett meg és hogy mindennél jobban vártak rám. 

A srácok egészen estig nálunk voltak, majd mikor már kezdtek fáradni megbeszélve egy újabb találkozót elmentek. Vacsora után, én csak hálásan a nagyi nyakába borultam és mérhetetlen "köszönöm"-ökel halmoztam el. Ő csak bólogatott és  szorosan tartott.
Izgatottan estem be az ágyba, elmélkedtem az estén meg a fiún a partól, majd egy fél óra múlva elnyomott az álom. 

 *Álom*

Egy színpad közepén állok, egy fiú térdel előttem és az egyik kezében egy dobozka van a másikban pedig egy mikrofon-ebbe beszél-.
-Anne Clever ... hozzám jössz feleségül?-kérdezi majd az ujjamra húzza a csillogó ékszert. 
-Igen!-válaszoltam szeppenve és bólintottam. Ő felpattan majd felkapva megpörgetett a levegőben. Ajkainkat egymásnak tapasztotta és romantikus csókolózásba keveredtünk.
A közönség felsíkított és hatalmas ujjongásba kezdet. A fények kigyúltak, és a többiek hátul, zenélni kezdtek.  

Today is my Birthday ♥

Sziiiasztook :)) 

Mivel a mai napom egy kicsit zsúfolt lesz és izgalmas *-* így nem tudom mikor tudok leülni a gép elé írni nektek ... főleg hogy a gépem teljesen káosz.. megadta magát - kész vége - ennyi! xD
De anyu gépét elfoglalva délután tudok nektek egy extra hosszú részt hozni ♥ Remélem nem baj ... legyetek jóóóóó!! vagy ne ;)  xPuszix *Szaffivoltamoffline*

II. 3 - Nem szabad!

Sziasztok :) Hát itt az új rész.. kicsit rövid lett, de ne haragudjatok... mivel a gépem ezen a nyáron már másodszorra adta be a "KO"-t és nem tudom miért. Remélem azért tetszik.
*Szaffi voltam* xPusziix*
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A tudatom szerint, vagy is ami meg van belőle, soha nem éreztem magam még ennyire biztonságban.  Ahhoz képest hogy nem ismerem Harryt,. jobban tudnék hozzá kötődni mint bárki máshoz. Nem tudom, fogalmam sincs mi az ami ennyire megfogott benne, de rá kell jönnöm. Hiába kavarogtak bennem a jó érzések és a boldogság, rá kellett jönnöm hogy ez csak egy hiba. Nem szabad egyből bele esnem egy fiúba , aki éppen szembe sétál velem valahol, vagy épp a tenger parton ülünk lassan már a csillagokat bámulva, egymás karjai közt. Nem, ez valahogy túl álom szerű. És félek, hogy hirtelen szanaszét foszlanának, és nem kell még egy seb, vagy egy újabb heg amit majd az idő begyógyít.
A csillagokat bámultuk mikor Harry felém fordult, és próbált szemkontaktust felvenni velem, de nem hagytam magam. Tudtam ha bele nézek abba két csodálatos szempárba akkor elveszek, elnyel a sötétség és végérvényesen is belezúgok.
-Ez hiba volt!-jelentettem ki, majd kibújva Harry ölelő karjaiból, felpattantam.
-Micsoda?-nézett rám kérdően, és egy kicsit meglepődött.
-Haza megyek!-szóltam, majd elindultam de Harry a csuklómért nyúlt, és vissza rántott.
-Kérlek!-szólt, és bevetette a csillogó szemek varázsaltos babonáját.-Ne hagyj itt!
-Engedj el!-szóltam halkan, de hiába mondtam ha a belsőm vibrált attól hogy ilyen közel vagyok hozzá, és olyan mély és erős érzést táplál belém amitől hirtelen feltámadnak a pillangók a gyomromban. És épp ez az amitől féltem. Félek hogy szerelmes leszek.
-Miért lenne hiba?-törte meg a csendet, de a csuklómat még mindig fogta, és olyan közel húzott magához hogy szinte már éreztem az arcomon meleg leheletét.
-Mert két idegen vagyunk, egymás szemében!-mondtam nyersen, de a mondat végére elcsuklott a hangom. Nem ismertem magamra, tudtom szerint nem vagyok egy gyenge személyiség és kiállok a szavam mellet, ha kell túl kiabálok mindenkit, de Harry valahogy ezt mint gátolta.
-Nekem te nem vagy idegen! De ha menni akarsz akkor menj!-szólt, majd szép lassan elengedte a kezem.
-Nekem mindig azt mondták hogy ha az agyamra hallgatok akkor mindig rosszul fogok dönteni. De talán most nem!-mondtam keserűen, majd mélyen bele néztem Harry szemébe.
-Úgy gondolom hogy ha én most az agyamra hallgatnék az egy orbitális katasztrófához vezetne, szóval előre elnézést kérek tőled, de a szívem nyert!-mosolyodott el, és a kezeit a derekamra kulcsolva magához húzott, és ajkait az enyéimre tapasztotta. Nyelve könyörgött a bejutásért, amit sok hezitálás híján nem kapott meg. Őrlődtem belülről, mert nem adtam meg neki az esélyt, de őt ez annyira nem frusztrálta mert egy egyszerű mozdulattal megharapta az alsó ajkam és így seperc alatt bejutást nyert. Csókja édes és szenvedélyes volt, nem tiltakoztam és nem is gondolkoztam. Kezemet felvezetem a mellkasához és erősen belemarkoltam a pólójába. Lábaim remegni kezdtek, testemet átjárta egy forró körforgás, szívem hevesebben vert és az agyam "Game Overt" nyomott. Levegő híján elváltunk egymástól. Fejemet a leszegezve gondoltam át a történteket, Harry az arcomat simogatta majd az államnál fogva megemelte a fejem, hogy belenézhessen a szemembe.
-Hiba volt!-csúszott ki a számon, mire Harry arca elsápadt és hátrált egyet.
-Sajnálom!-nyögte ki, mire én csak megráztam a fejem.
-Viszlát Harry!-szóltam, majd megfordulva a tengelyem körül elindultam haza. Vissza pillantottam Harry aki engem figyelt és a fejét fogva mormogott valamit. Mikor elhagytam a látó szögét előtörtek belőlem a könnyek. Fogalmam sincs mi a bajom, miért sírok és hogy miért pont Harry miatt.
Nem tudom hogy történt-e már velem ilyen, mivel ezekre a dolgokra még anyuék se tudtak emlékeztetni, soha. De valami olyan dolog tört meg bennem , amitől szó szerint kijelenthetem hogy Harry a gyengém. A kisugárzásával és már magával a megjelenésével megfogta bennem a maradék életet is. Kénytelen vagyok őt elfelejteni, vagy nagyon megbánom!
A hotel kapuján belépve egy kisebb nyüzsgés fogadott, valami rendezvény lehetett mert a pincérek ide- oda rohangáltak, emberek mászkáltak egyik helyről a másikra, és nagyon kerestek valami "One Directionos fiúkat". Én csak megráztam a fejem, és értetlenül baktattam a lift felé. Balszerencsémre Tom kapott el, még mielőtt beléphettem volna a liftbe.
-Segítened kell!-nyögte ki fáradtan majd arrébb húzott, és a térdére támaszkodva próbált levegőhöz jutni.
-Miben?-kérdeztem nevetve, mivel elég vicces látvány volt Tom, ahogy nagyban szuszog és levegőért kapkod.
-Konyha... menj!- zihálta, majd a konyha felé mutogatott. Én engedelmeskedtem és a konyha felé vettem az irányt. Belépve meleg gőz és kaja szag csapott meg, pincérek rohangáltak és a szakácsok ordibáltak egymásnak a pult egyik végéből a másikba. Úgy éreztem magam mint még anno a suliba a gyakorlatokon.
-Áhh hello!-integetett Kells, majd ahogy észre vettem oda mentem hozzá és vártam a további utasítások sokaságát. -Menj fel és öltözz valami csinosba, segítened kell felszolgálni. Őrültek háza van oda kint!-nevetett.
-Öhhm! Oks.-mosolyodtam el, és felrohantam át öltözni. Nem vertem nagy dobra ezt az egészet, hisz csak nem kell vért izzadnom alkalmi ruhában. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem, és csináltam magamnak valami arcot + hajat. Fél óra volt az egész.
-Itt vagyok!-pattantam Kells elé, aki döbbentem pillantott rám.
-Azta!-mosolyodott el, mire én egy büszke vigyort villantottam.-Nah akkor annyi lenne hogy itt van egy tálca pezsgő, a bálterem egyik asztalára tedd le, és utána pedig kereslek ha kell még valami!-mosolygott.
-Most komolyan egy tálca pezsgőért kellett átöltöznöm?-nevettem most már én is.
-Egy kicsit legalább éred jól magad!-simogatta meg a vállam, majd ott hagyott. Én a tálcát kézhez kapva elindultam a terem felé. Szó szerint bebalettoztam az ajtón, majd a legközelebbi asztalhoz le is tettem az italt. Egyet kézhez vettem, és lassan kortyolgatni kezdtem közben pedig a szememmel vizslattam a tömegnyi embert. Egy idő után már kicsit untam a nyüzsgést, és kifelé akartam volna venni a menetet, de hirtelen egy ismerős hang ütötte meg a fülem. Nem tudtam archoz kötni, sőt szinte alig ha valamihez, de a hang a nevetés és a szavak valahogy jellegzetesen visszhangzottak a fejemben.

II. 2- Két idegen egy napon.

(A zene ami alatt írodott, a zenelejátszó lista első helyén szerepel ;) )
 Remélem tetszik, és kommentáltok majd :DD Puszi* tiffvoltam* / és azt is remélem hogy aug.12-én mindenki kívánt *o* :) /
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Kellsel jól elvoltunk, körbe jártuk az összes boltot, és én jó kislányként kihasználtam az alkalmat, de nem vittem túlzásba a bankkártya használatát. Egy pár zacskóval ültünk be a legközelebbi Starbucks-ba.
-Örülsz hogy itt vagy?-kérdezte Kells, mosolyogva majd beleivott a jegeskávéjába.
-Persze, mindig is szerettem volna ide jönni. Csak az a baj hogy a kezelések miatt jöttünk így az egyik felem hiába élvezi ezt az egészet, ha a másik másodpercenként gondol a nagyira, és arra hogy ez a gyógymód 100%-ban segít-e! Szóval így egy kicsit nehéz.-szóltam és beletúrtam a hajamba.
-Értem, de figyelj, ha azt mondták hogy ez segít akkor tuti hogy minden rendben lesz.-vigasztalt kedvesen Kells.  Van egy olyan érzésem mintha már ismerném, de hisz még csak  ma találkoztunk, bár olyan mintha a nővérem lenne. Mintha mindent tudna, a legkisebb rezzenéseimet is ismerné, a szokásaimat, a vágyaimat, a gondjaimat. De hát ez lehetetlen. 
-Baj van?-nézett rám aggódva.
-Jah nem, nem !-vágtam rá, és próbáltam a gondolataimat vissza terelni a földre.
-Csak elbambultál, azt hittem valami baj van!
-Lassan megyünk?-kérdeztem mire Kells egy kicsit csalódott lett. 
-Persze, ahogy gondolod.-szólt és már fel is állt.
Haza felé úgy kapkodtam a lábam mintha az életem múlna rajta, nem tudom mi ütött belém, Kells meg csak úgy rohant a nyomomban. Szegény, semmit sem értett, csak a szaladt utánam. Mikor beléptem a csillogó halba a lift helyett a lépcső felé vettem az irányt, és irgalmatlan rohanásba kezdtem, kettesével vettem a fokokat. Felérve, egy kicsit megizzadtam és szaporábban vettem a levegőt, szó szerint beestem az ajtón ahol a nagyi éppen egy szőke hajú fiúval beszélgetett.
-Öhh, Hello!-köszöntem és letettem a szatyrokat az ajtó mellé.
-Ő pedig az én kis unokám, Anne!-mutatott rám a nagyi egy széles mosoly keretében. A fiúnak felcsillantak a szemei, és felpattant a helyéről.
-Szia, Niall... Niall Horan!-mutatkozott be bátortalanul, mintha nem tudná a saját nevét.
-Anne Clever.-szóltam és kezet ráztunk.
-Szebb vagy mint voltál!-mondta halkan Niall.
-Tessék?-néztem rá elkerekedett szemekkel mire ő megszeppenve hátrált egyet és vissza ült.-Hogy mit mondtál?-kérdeztem ismét, mire mindketten furcsán néztek rám.
-Nah jó mi folyik itt ?-néztem a nagyira, most már egy kicsit idegesebben.
-Nem emlékszel rám igaz?-kérdezte a szőkeség csalódottan.
-Kéne?-emeltem fel az egyik szemöldököm, és most már semmit sem értettem.
-Ann, nyugodj meg kérlek!-csitított a nagyi.
-Én tök nyugodt vagyok, csak azt nem tudom felfogni amit ez a gyerek hadovál itt össze-vissza! Mi lenne ha végre mindent elmondanátok, ha nem kellene félszavakból rá jönnöm a múltban történtekre?!-jelentettem ki, majd hátat fordítva mind kettőjüknek kimentem az ajtón, amit elég hangosan be is csaptam magam mögött. Levágtattam a lépcsőn, majd ki az utcára. Elkezdtem sétálni, fogalmam sem volt merre megyek, és hogy miért megyek. Csak hallgattam a megérzéseimre, és mentem. Egy idő után kellemes szellő fújta meg az arcom, s rá kellet hogy jöjjek egészen a partig sétáltam. Levágódtam a homokba és csak hallgattam a tenger moraját. Néztem ahogy mossa a partot, ahogy elkap egy-egy kis rákot és magával húzza a vízbe. Olyan volt mint az életem, meg-meg fog egy kis darab emléket és elrántja a sötétbe. Majd soha nem hozza vissza, mert azt várja hogy én menjek utána és cibáljam vissza.  De miért ? Mi rosszat tettem én hogy ezt érdemlem, és miért kell mindenkinek titkolózni, nem egyszerű az igazság, nem lenne mindenkinek könnyebb? Kevesebbet kellene szenvednem. Soha, de soha nem kívánnám ezt senkinek. Hisz senki sem akarja hogy az élete darabokba heverjen mint egy Puzzle, és minden kis darabját különböző helyekről kellene elő húznia, mint egy rossz játékot, úgy képzelem el most a világom. Az élet játéka. És én érzem hogy vesztésre állok. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, amit egyből letöröltem.
-Nem nyerhetsz mindig te.-suttogtam, és hátra vágódtam a homokba. Lehunytam a szemem, és éreztem ahogy a nap utolsó sugarai melegítik a szemhéjam és az arcom, majd egyszer csak sötét lett. Lassan kinyitottam a szeme és egy fiú állt fölöttem. Én furcsán néztem rá, majd felültem.
-Itt Londonban nem szokás megadni az embereknek a magán szférát?-kérdeztem gúnyosan.
-Ha valaki a homokban sír, akkor nem biztos hogy magán szférára van szüksége.-szólalt meg a fiú, mély rekedtes hangján.
-Akkor úgy mondom magány!-szóltam erő teljesen és vártam hogy a fiú elmenjen, de hát miért is lenne az amit én akarok?! A srác leült mellém, és most már együtt bámultuk a naplementét.
-Te csak így leülsz idegen lányok mellé? Ez az új szokás nálatok?-fordultam a fiú felé. Ő rám nézett és csak akkor vettem észre gyönyörű zöld íriszeinek csillogását, az arcát ahogy belelógnak göndör fürtjei, és a mosolyát, a dús ajkait, mintha direkt így lenne kitalálva. Ahogy rám nézett, melegség járta át a testem, éreztem ahogy a gyomromban a pillangók felébrednek. Éreztem ahogy megfog benne valami, valami amit nem tudok elmondani, egy érzés, egy pillanat, egy ösztön.
-Amúgy Harry vagyok.-mosolyodott el.
-Ann, Anne!-válaszoltam és felhúztam a két lábam, át karoltam a kezemmel, majd a fejem rátámasztottam.
-Most melyik?-nevetett a fiú.
-Nem tudom, válasz!-mondtam rezzenéstelen arccal.
-Baj van?-fordult felém, és éreztem ahogy tekintette áthatol a testemen, mintha belátna alá, és követné az össze kis rezzenést.
-Mondhatni!-vágtam rá nyersen, valahogy beszélgetni még mindig nem volt kedvem. Hiába éreztem valamit iránta.
-Akarsz róla beszélni?-kérdezte kedvesen. Gondolhattam volna hogy nem adja fel.
-Nem biztos.-vágtam rá, mire egy kicsit megfeszült.
-Tő szavakban fogsz végig beszélni?-kérdezte egy kicsit dühösen.
-Miért érdekel?-folytattam, kíváncsi lettem meddig mehetek el nála.
-Jó, akkor ha veled nem lehet beszélni, akkor ne beszélgessünk!-zárta a le a témát, én pedig furcsán néztem rá.
-Nem vagy egy kitartó típus!-nevettem el magam.
-Egy ideje már nem!-szomorodott el és nézte a tengert.
-Mi történ?-fordultam felé, és figyeltem a reakcióját. Láttam ahogy valami megcsillan az arcán, amit aztán gyorsan le is töröl.
-Tudod milyen érzés... elengedni valakit, valakit akit régóta szeretsz, csak hogy ő boldog legyen?-mondta csalódottan és szeme még mindig csillogott.
-Nem, nem tudom.-válaszoltam szomorúan, majd a fejem a vállára hajtottam. Igazából fogalmam sincs miért csináltam, de nem tudtam hogy mit mondjak erre, vagy mit csináljak. Ez tűnt a legkedvesebbnek.
-És veled ?-kérdezte, és rám pillantott.
-Szerintem az én helyzetem se egy lottó 5-ös, de a tiédnél nem rosszabb. Fél éve volt egy balesetem, és elveszítettem az emlékezetem nagy részét, fél év kellett hogy nagyjából mindenre emlékezni tudjak. De azt hiszem még így is vannak dolgok, amik nem tiszták!-mondtam, majd éreztem ahogy Harry egy nagyot sóhajt.
-Sajnálom.-nyögte ki, majd egy nagy csönd lepte el a köztünk lévő teret, de egyikünket sem zavarta, csak néztük a tájat, a fejem még mindig Harry vállán pihent, ő pedig át karolta a derekam.

Bocsánat, bénázok!

Sziasztok! 
Íme az a pillanat amikor a kezembe fogom az új telefonom, és sikeresen elkúrom az oldalt! Elnézést mindenkitől, azoktól akik eddig olvasták és akik most kezdik! 
A probléma: sikeresen TÖRÖLTEM néhány képet, így a bolgban nem jelenik meg!
(gratunekem) Tényleg nagyon sajnálom, és feltudnám magam akasztani emiatt....!!!
Megpróbálok minden képet vissza tölteni, csak hogy van amit még a gépről is kitöröltem!!!!

Amúgy itt egy új BLOG amit egy másik bloggerinával írok :) Kukkantsatok be ;)

(kivánjatokszerencsét,istenemdeidiótavagyok) Puszi* tiffvoltam*

II. 1.- Utazunk.

Sziasztok. Hát itt a második évad 1. része :) Remélem tetszik, és komentáljátok majd a véleményeteket:) Köszönöm az eddigi biztató szavakat és a rengeteg pipát ♥
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
"Fél év telt el a balesetem óta. Azóta elég sok minden változott, körülöttem és ezáltal bennem is.

Nem olyan nagy dolgokra gondolj mint például a személyiség változás vagy hozzá állásom a dolgokhoz. Csupán eldöntöttem hogy kibújok a skatulyámból, és segítségemre a nagyi volt ott mindig. Bár szegénynek volt más gondjai is mint a 21 éves unokája... például a rák. Elvileg van egy új gyógymód ami segít neki 100% legyőzni ezt a harcot... a csatát már egyszer megnyerte, már csak a világháború maradt. A félév alatt szerintem minden olyan fontos dologra tudtam emlékezni ami sokat jelentett az életemben. Bár a nagyit mindig furcsálltam ilyen téren, az az amikor a múltról beszéltünk. A gyűrű és a nyaklánc még mindig rejtély ... de azért hordom őket. A tetoválás szintén titok, de nem rejtegetem. Talán majd egyszer, valaki, magyarázatot ad minden meg nem válaszolt kérdésemre."

Reggel arra keltem hogy a szobámat ellepi a meleg tavaszi levegő. Cuck aludt velem, ő vigyázott rám.

,

Chuckkal régi haverok vagyunk, talán már 5-6 éve. Imádom őt, és ő is imád engem. Talán rajta tapasztaltam meg azt a mondást miszerint "a kutya az ember legjobb barátja". Miután kikászálódtam az ágyból, elvégeztem a reggeli rutin dolgokat, pl. zuhanyzás,fogmosás,fésülködés,felöltözés.

Lazára vettem a dolgot, hisz mint szokásomhoz híven ma se fogok sok mindent csinálni. Lementem ittam egy tejeskávét és próbáltam valamit enni, de semmi étvágyam nem volt. Vissza térve a szobámba bekapcsoltam a laptopom, amit szerintem a balesetem óta nem is használtam. Hát igen, fél év az emlékezetem vissza hozásával telt, nem nagyon volt időm nettezni. Mikor belemélyültem az internet világába, egy lágy kopogás hozott vissza, és végleg észhez térülve kiszóltam hogy nyugodtan bejöhet.

-Szia Anne!-lépett be a szobába a nagyi egy nagy mosoly keretében.

-Sziaaaa.-ugrottam a nyakába, s egy nagy ölelés után mind ketten leültünk az ágyra. -Mesélj, miért jöttél?-kérdeztem izgatottan, hisz a nagyi csak akkor jön bejelentés nélkül ha valami életbe vágót akar közölni.

-Lenne egy kérdésem, vagy is kérésem.-kezdet bele.-A gyógymód ami segít...!-mondta de közbe vágtam. Az emberek beszélgetésébe való beleszólás és hozzászólás nah meg persze a közbe vágás az én területem, talán ez már egy mánia nálam!

-Baj történt?-néztem rá, és próbáltam egy kicsit megnyugodni, mert hirtelen a vérnyomásom az egekbe szökött.

-Nincs baj, csak egy kis bökkenő jött közbe. A klinikát ahová mennem kellene 2 hét múlva .. Londonba költöztették! És nem szeretnék kimenni oda egyedül, azért jöttem hogy megkérdezzem eljönnél-e velem!-kérdezte a nagyi és mélyen a szemembe nézett. 

-Persze hogy elmegyek veled!-mondtam neki boldogan és megöleltem.

-Tényleg?-kérdezte meglepődötten és viszonozta az ölelést.

-De anyut nem lesz könnyű meggyőzni...-jelentettem ki szomorúan és elkezdtem tanulmányozni a parkettát a szobámban. Hát oké.

-Ne aggódj majd én megoldom! Akkor pakolj össze, és holnap reggel indulunk!-mosolygott a nagyi, majd kiment a szobából. Sose volt ennyire izgatott, és soha nem hittem volna hogy együtt megyünk Londonba. Ez szuper.

*Másnap reggel*

-Jó reggelt!-jött be a szobámba apa.-Lent vár a nagyi. Siess.-mondta egy nagy mosoly keretében, és már el is tűnt. Én gyorsan össze szedtem magam, át váltottam a pizsamámat, csináltam valami arcot és megfésülködtem. A bőröndjeimet lehajítva  a lépcsőn szaladtam a nagyihoz. 

-Annyira várom már.-majd felkaptam a farmerdzsekim.

-Biztos nem akarsz inkább itthon maradni? Kérlek.-könyörgött anya, én pedig furán néztem rá.

-Nem lesz semmi baj, vigyázzunk egymásra a nagyival.-nevettem el magam, majd megöleltem anyut. A baleset óta kicsit túlságosan is aggódik értem.

-Indulhatunk?-kérdezte apa, majd kinyitotta az ajtót.

-Várj!-gyorsan berohantam a nappaliba és egy puszit nyomtam Chuck fejére.-Vigyázz anyuékra.

Megsimogattam, majd vissza mentem a cuccomért, amiket már apa kézhez fogott, és kifelé cippelt.

-Köszi apa!-kiabáltam neki bentről, majd elbúcsúztam anyától és az öcsémtől.

A reptérre érkezve izgatottan szálltam fel, és lestoppoltam az ablak melletti helyet, amit a nagyi nagyon szívesen oda is adott, mivel elmondása szerint, ő keresztrejtvényt fog fejteni.  Ezáltal nem fogja nézni a tájat, vagy azt ahogy épp lezuhanunk. Erre elnevettem magam, majd a nagyiba karolva, elindultam a gép felé.

Az út nem volt hosszú, lefoglalt a zene hallgatás és az ablakon kifelé való bámulás, a nagyi pedig az egész kis füzetkéjét megcsinálta. Mindig is csodáltam, tuti valami zseni. Én egy oldalt alig tudok meg csinálni, ő pedig pár óra alatt az egész füzetet.

A leszállás után a csomagokkal kifelé vettük az irányt. Ekkor kezdtem el egy kicsit félni, mi van ha egy újabb elmebeteg taxist fogunk ki? És még a nagyi is velem van... ! De nem kellett taxiért kiabálni mivel egy 30-40-es ( inkább 40.) évében járó kedves férfi állt meg mellettünk.

-Ildi!-szólt és megölelte a nagyit.-De jó újra látni.

-Tom, hogy vagy kedvesem?-örvendezett a nagyi, nekem pedig ekkor esett le hogy ő lehet Tom bácsi, aki most fog házasodni.

-És hát Anne!-lépett oda hozzám majd engem is megölelt.

-Hello!-mondtam bátortalanul, de viszonoztam az ölelést.

-Mehetünk?-nézett ránk, majd megfogta a nagyi táskáját.

-Persze, Anne?-nézett rám a nagyi, mire én csak bólintottam és elindultam utánuk.

Beszálltunk, majd egy fél óra múlva meg is álltunk egy hatalmas szálloda bejáratánál.

-Szállodában fogunk lakni?-néztem a nagyira kérdően. -Nem lesz ez egy kicsit drága?

-Az enyém a szálloda, és titeket bármikor szívesen látlak.-nevetett Tom, mire én elmosolyodtam és már ki is szálltam hogy szemügyre vegyem London utcáit.

-Szép igaz?-lépett mellém Tom.

-Mindig is itt akartam élni, de valahogy eddig nem sikerült.-szomorodtam el, de a táj újra mosolyt húzott az arcomra.

-Egyszer már igen!-szólt Tom, és egy mosollyal elindult a csomagtartó felé, hogy kivegye a bőröndöket.

-Ezt hogy érted?-léptem mellé, majd segítettem kirángatni a cuccokat.

-Jah, sehogy!-vágta rá majd elindult befelé. A nagyi már bent volt és nagyban beszélgetett egy nővel. Mikor mi is beértünk a nő felénk futott és Tom nyakába ugrott, majd megcsókolta. Mikor elváltak egymástól a hölgy felém lépet.

-Szia Anne, Kells vagyok!-mondta boldogan majd kezet fogott velem.

-Szia, de meg is ölelhetsz!-mondtam nevetve, mire ő is elmosolyodott és megölelt.

-A szobátok a legfelső emeleten van.-mondta Tom mikor beszálltunk a liftbe.

-Azt hiszem, ilyenekbe száll meg az elnök is, meg híres emberek sokasága. Nem?-mosolyogtam Tomra.

-Hát, igazad lehet.-szólt majd a lift kinyitotta az ajtajait és elindultunk a szobánk felé.

Belépve elcsodálkoztam, csoda szép volt minden. Tisztaság mindenhol és a kilátás pazar.

-Olyan "dejavu" érzésem van!-nevettem el magam, hisz lehetetlenség hogy én már jártam volna itt, tuti bekattantam vagy ilyenek. Tom és a nagyi csak mosolyogtak mint a vadalma, én pedig értetlenül néztem rájuk.

-Nah, pakoljatok ki, aztán megyünk várost nézni!-tapsolt Tom, majd kiment a szobából.

-Hát nem nagyszerű hogy eljöttünk...-szólt boldogan a nagyi. Én is elmosolyodtam, hisz rég láttam őt ennyire boldognak, pedig még mondhatni nem is nyaralni jöttünk, hanem a klinika miatt.

Gyorsan kipakoltunk, majd elindultam a halba. 

-Mehetünk?-kérdezte Kells.-Ildi nénit hol hagytad?

-Azt mondta hogy most ez inkább kihagyná, elvileg van valami fontos elintézni valója ... gondolom a klinika.-szóltam, majd a telefonomat zsebre téve vártam hogy elinduljunk.

-Akkor menjetek ketten csajok, vásároljatok. Kells ismeri az összes jó butikot.-nevetett Tom.

-Nem biztos hogy a nagyi örülne ha se perc alatt elkölteném a pénzünket.-mondtam egy kicsit csalódottan, mert jó lett volna Kellsel körbe járni London üzleteit.

-Akkor egyezzünk meg valamiben.-kezdte el Tom, egy hatalmas vigyorral az arcán.-Van egy barátom, a szemben lévő Nando's üzletlánc egyik tulajdonosa. Oda adom az egyik kártyám, ha nála dolgozol egy kicsit.-mosolygott, majd Kellsre nézett.

-Pincérkedés?-csodálkoztam el.

-Persze.-vágta rá Tom.

-Nagyon szívesen...-mondtam boldogan, hisz tök jó dolog lehet Londonban pincérkedni. És legalább szerzek egy jó pontot a nagyinál és Tomnál is, nah meg persze a bankkártyáját.

-Akkor szívem, hol a kártya?-nevetett fel Kells, és a kezét Tom felé nyújtotta.

-Máris!-mosolygott, majd előhalászott egyet a pénztárcájából. A kezembe nyomta, Kellsnek pedig adott egy búcsú csókot.