II.19.- Tudatosan akarjuk egymást, és ez jó érzés

Fura helyzet volt ahogy mindenki árgus szemekkel bámul , s nekem fogalmam sincs mi rosszat mondtam. Hisz csak az igazat tálaltam elő, és úgy gondoltam megértik. 
-Ez most nem mondod komolyan?-hitetlenkedett El.- Harry belement a nulláról való kezdésbe?- mintha valami olasz dráma egyik végzetes részénél kételkedne úgy beszélt.
-Igen, de ez most miért ilyen fura?- semmit sem érte pásztáztak a gondolatok a fejemben.
-Ann, ezt most te se gondolhatod komolya. Harry amióta elveszített azon volt hogy vissza kapjon ... élete értelme voltál. A végzete!- hangsúlyozta az utolsó szavakat.- Minden nap rád gondolt, egy komplett füzetet tele írt a rólad szóló dalokkal, versekkel ...- még mindig csak bámultam magam elé, miközben El aktívan regélt. -Bele halt mert eltűntél, és magát hibáztatta... és az anyád meg megfenyegette... - nem tudta befejezni kénytelen voltam közbe szólni.
-Tessék?- tértem észhez, és felment bennem a pumpa.
-Az anyád megtiltotta hogy valaha is vissza gyere hozzánk, legfőképp Hazza-hoz.- Liam teljesen komoly arccal bámult maga elé, én pedig így semmit sem tudtam leolvasni róla... főleg hogy ő elől ült én pedig hátul szenvedtem. 
-Ezért hibáztatta magát, menekült a drog és az alkohol oldalára...- folytatta engem pedig ismételten a sírás kerülgetett. 
-A nagyid volt az egyetlen aki még tartotta benne a lelket és segített neki fölállni.- Pezz is szomorúan mondta tovább majd megszorította Zayn kézfejét ami össze volt kulcsolva az övével.
-De... de, akkor én vagyok mindennek a hibája?- hitetlenkedtem majd hirtelen kicsatoltam az övem. 
-An!-szólt rám Niall, és megragadta a kezem ahogy éppen kiszálltam.
-Nem vagy hibás, és légyszíves szállj vissza.- kérlelő tekintette lyukat égetett a  bőrömbe. 
-Bocsánatot kell kérnem tőle, amiért tönkre tettem az életét.- kiáltottam el magam, amitől szinte mindenki össze rezzent az kocsiban.
Kirántottam a kezem Nialler szóritásából és futva tettem meg a távot Harry háza és az autó között.
Könnyes szemel és már szinte megfulladva kezdtem el verni Harry ajtóját. Nem kaptam választ, s már kétségbe esetten kezdtem el kiabálni.
-Harry kérlek... szükségem van rád, sajnálom.- hadartam, és reméltem hogy meghallja az így is halk hangom. 
-Ann kérlek menj el.- jött a válasz az ajtó mögül, én pedig fel nem hagyva a reménnyel tovább vertem az ajtót.
-Sajnálom hogy tönkre tettem az életed, sajnálok mindent.- a fejemet neki döntöttem az ajtónak, kezemet pedig gyengén nyomtam rá az ajtóra. -Nagyon sajnálom hogy nem emlékszem semmire...- felsóhajtva próbáltam levegőhöz jutni.- Ez szerencsétlen csődtömeg vagyok, minden az én hibám.- idegesen léptem el az ajtótól. Elakartam menni de nem volt se erőm se szívem elhagyni az egyetlen személyt aki megpróbált harcolni értem, és én semmibe vettem.

***Harry***

Ahogy kimondta bennem össze rándult minden, hogyan gondolhatja azt hogy ez az ő hibája? Miért pont az ővé? Hisz ő semmiről sem tehet. Feltéptem az ajtót, és Ann kisírt szemeivel és remegő ajkaival találtam magam szemben. Időm se volt megszólalni mivel azonnal magához vont méghozzá édes ajkaival. A szívverésem leállt egy percre, majd vissza térve őrült ritmusba kezdett el verni. Nem tudtam hogy helyesen cselekedem -e , de őrülten kívántam már. Gyengéd és szenvedélyes táncot kezdett el járni nyelve, felkeresve az  enyémet, és magával húzva együtt forrtak össze. Apró kezeit felvezette a nyakamba, onnan pedig a hajamba. Én derekánál szorítottam magamhoz, ezzel is közelebb húzva őt - ha ez lehetséges még-.
Testünk teljesen egybe forrt és mintha ezer évig tartana, pedig csak pár perc volt.
-An.- suttogtam ajkaiba, homlokomat homlokának nyomtam.
-Kérlek ne hagyj elmenni.- csukott szemei elárulták hogy még most is küzd a könnyeivel.
-Ígérem hogy soha nem fogok hagyni hogy újra eltűnj mellőlem.- egy csókot nyomtam ajkaira, majd szorosan megöleltem. Vállai fölött átnézve megpillantottam a többieket aki az autóból figyelték az egészet. Mindenki vadul mosolygott, Liam pedig csak biccentett egyet majd elhajtottak. 

***

A hatalmas franciaágy negyedét foglaljuk csak el, annyira szorít magához. Néha kuncognom kell ha megszorít mert éppen fordulnék vagy mocorgok. Nem hittem volna hogy valaha is ő fog jönni, mindig úgy terveztem hogy majd én könyörgök ... és nekem kell harcolnom a legtöbbet. De nem, mert itt van és vége az egész csatának a világgal.  Este 6 körül lehet és lassan elnyom az álom, karjaimba An-nel. Valami csodás érzés újra hallani, érezni szuszogását, szívverését. Tudatosan akarjuk egymást és ez jóérzéssel tölt el. Iszonyatosan hálás vagyok az életnek, de legfőképpen Ann nagymamájának.

***

Reggel egyedül keltem, és ez egy percre megijesztett. Próbáltam magam nyugtatni hogy csak lent van a konyhába, és nem gondolta meg magát ... nem ment el. Átkutatva az egész lakást idegesen, sőt inkább csalódva és szomorúan álltam a nappaliban. Eltűnt, elment. 
Utolsó reményem is elszállt és a kanapén ültem, s csak meredtem a semmibe mikor az ajtó nyílt és egy vidám hang lepte az a szobát.
-Felkeltél? Jó reggelt.- hangja mint a nap úgy ragyogott, és szemei csillogtak akár a csillagok. 
-Hol voltál?- léptem hozzá közel és meg se várva válaszát ajkainak estem. Nem kellett bejutásért könyörögnöm egy szempillantás alatt üdvözölte nyelvem az övét. Csókunkat Ann nevetése zavarta meg, én pedig szúrós szemekkel néztem rá, amin még jobban nevetett.
-Ennyire hiányoztam?- kuncogott.
-Fél éve várok erre... szerinted?- önelégült mosollyal az arcomon egy rövid puszit nyomtam szájára, majd még egyet és még egyet. Egy idő után mind ketten nevetni kezdtünk, s ez melegséggel árasztotta el az egész szobát.
-Mi lenne ha ma meglátogatnánk a nagyid?- érdeklődtem, mire csak egy mosolyt kaptam.
-Rendben csak, hagy öltözzek át.- emelte fel a kezében tartott táskát. 
-Otthon voltál?
-Csak pár ruháért.- mosolygott, majd eltűnt a fürdő szobában. 
-Héj!- kiabáltam nevetve. - És én?
-Nem zártam be az ajtót.- meglepett merészsége, és én kapva az alkalmon első utam a fürdőbe vezetett.

-------------------------------------------

Hello!

Hát nem is tudom mit mondjak, mondhatnék. Nem tudom hányan olvastátok előző posztom, de nem is ez a lényeg. Egy olyan döntést hoztam amit még magam se értek, de az a baj hogy nem is akarom megérteni. Ezt láttam a legjobbnak és kész. De ne aggódjatok, nem fogok eltűnni. Mivel a fantáziám mindig kiakar jönni és hát utat kell neki engednem ;) A résszel kapcsolatosan vegyes érzelmek mászkálnak bennem , lehet hogy egy kicsit gyorsan hoztam újra össze a szálakat, de remélem nem bánjátok :)♥

Kommentelni és pipálni kötelező :)

T.xx