Part 25.- A Nagyi.

Köszönöm a komikat :) És ekértük a 6000. oldal megjelenítést :D Szavaz oldalt hogy legyen-e a történetnek folytatása/második évada:)))
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Csak sírtam a szoba közepén, összekuporodva és a fejemben magamat szidtam hogy mekkora barom vagyok! Lekellet volna már mennem egy fél órája, de se kedvem se erőm nem volt hozzá... pedig anyunak is el kellene mondanom.

*Harry szemszög*

-A reggeli isteni volt!-mondtam és a tányéromat a mosogatóba helyeztem ahogy Linda kérte ( Anne anyukája).

-Anne merre van?-jött felém a kérdés Niallertől.

-Fogalmam sincs, csörgött a telefonja , én pedig lejöttem!-mondtam és elindultam a lépcső felé.-Megnézem mit csinál..-mosolyodtam el és felfelé vettem az irányt. 

Mikor benyitottam a szobába, nagyon megijedtem. Anne a földön, sír és nem válaszol.

-Anne, mi történt? Fáj valamid? Jól vagy?-térdeltem le elé, és kérdésekkel bombáztam. Ő csak az arcát a tenyerébe temetve zokogott. -Anne, válaszolj! Kérlek!-mondtam és szorosan magamhoz öleltem. Nem tudtam mit csináljak, hisz még azt se tudtam miben tudnék segíteni. Csak ott térdeltem előtte, és a derekát át fonva szorosan tartottam magamhoz.

-Anne, kérlek ... mond el mi történ!-kérleltem mire eltávolodtunk egymástól és belenézet a szemembe.

-A... a.... nagymamám!-kezdte el, de újra zokogni kezdet.

-Nyugodj meg, itt vagyok!-és megfogtam a kezét.

-Rákos....!-mondta halkan, bennem pedig megállt az ütő.

-És tudunk valamit segíteni?- kérdeztem és letöröltem az arcán lefolyó könnycseppet. Nagyon rossz őt sírni látnom.

-Nem tudom...-válaszolta, de elcsuklott a hangja.-Kérlek mond el anyának! Én nem tudok lemenni.

-Segítek...-mondtam és már kezdtem volna felhúzni a padlóról, de ő csak megrázta a fejét.

-Nem, hagyj ... megérdemlem.-szólt és a kezét kihúzta a fogásomból.

-Ne mondj ilyet. Ezt senki sem érdemli meg... ez nem olyan dolog!-majd végre feltudtam húzni a földről.

-Nem akarok így lemenni...kérlek maradjunk itt!-kérlelt és szorosan megölelt.

-Muszáj!-válaszoltam és szorosan öleltem, legalább érezze hogy én védelmezni fogom, bármi is történjen.

Lassan lementünk, és beléptünk a nappaliba. Az összes szem ránk szegeződött, és kérdően hol rám, hol pedig Annere néztek.

-Mi a baj?-lépett felénk Linda.

-A nagyi, a kórházban van, eszméletlenül és....rákos.-kezdet bele Ann, de ismét sírni kezdet. 

-Jézusom!-szólt Linda és leült, mert a hírt már ő sem bírta.

-Sajnálom, az én hibám.-mondta Anne és kiszaladt a nappaliból. Én utána mentem, de már csak az utcán kaptam el.

-Hova mész?-kérdeztem és megfogtam a két karját oldalt.

-El, nem tudom...!-mondta és hátrálni kezdet tőlem.

-Anne...-szóltam és értetlenül néztem rá, hisz tőlem nem kell tartania.

-Kérlek, most hagyj magamra...!-jelentette ki és elment. Én csak néztem ahogy egyre távolodik és távolodik,majd vissza mentem a házba. Nagyon rosszul éreztem magam, miért én vagyok az akit most utál?!

-Hol van?-támadott le Niall az ajtóban.

-Nem tudom.-vágtam rá és kikerülve őt az emelet felé vettem az irányt.

-Mi az hogy nem tudod?-fordult utánam és a vállamnál fogva vissza fordított vele szembe.

-Azt mondta hogy hagyjam most magára!-szóltam és zsebre tett kézzel vártam Niall reakcióját.

-Te normális vagy? Egyedül hagytad ilyen állapotban?-kiáltott rám, mire én is ideges lettem, hisz mit kellene tennem, ha azt mondja hogy hagyjam akkor hagyom... nem mászok a nyakába.

-Miért mit kellene csinálnom?-förmedtem rá, hisz szerintem nincs oka rám haragudnia.

*Anne*

Csak sétáltam, könnyekkel az arcomon. Nem tudtam hova mehetnék, és azt se tudtam miért voltam ilyen bunkó Harryvel, hisz ő nem tehet semmiről, de most akkor is egyedül kell lennem . Megérdemlem.

Sétálgattam a városban, minden ember hülyének vagy éppen elmezakkantnak tarthatott, hisz kb. úgy is nézhettem ki. A telefonom folyamatosan rezgett a zsebemben, ezért egy idő után már kikapcsoltam. Tudom bunkósság ezt csinálnom, és hogy anyu totál ki van akadva hogy eltűntem, de így nem megyek haza... nem kell a pátyolgatás hisz én voltam a hülye, és sose szerettem ha sajnálnak vagy ilyesmi. Felmentem a kedvenc helyemre amit még a nagyi mutatott, egy magas épület tetőtere, üveg korláttal körülvéve... nem nagyon szoktak ide felmenni az emberek így szinte mindig egyedül vagyok. Csak ott ültem a földön és bámultam ki a fejemből.

Már vagy 3-4 órája ott üldögélhettem mikor Harry jött felém.

-Hogy találtál meg?-kérdeztem és rá se néztem, csak bámultam előre.

-A nagyid mondta..!-szólt mire én hirtelen felkaptam a fejem és rá néztem, ő halványan elmosolyodott és elindult felém. Én felálltam és a nyakába borultam.
-Jól van?-kérdeztem félve, de reméltem a válasz 'igen'.
-Egyenlőre...!-szólt, mire össze szorult a gyomrom és ökölbe szorítottam a kezem. Harry vállán pihentettem a fejem és néztem ahogy a nap lassan már lemegy.
-Be akarsz hozzá menni?-kérdezte mire eltávolodtunk egymástól és mélyen a szemembe nézett.
Bólintottam egyet mire ő megfogta a kezem, összekulcsoltuk az ujjainkat és elindultunk. Sétálva mentünk a kórházba, az ajtó előtt megtorpantam és mintha a lábam a földbe gyökerezett volna nem tudtam tovább menni.
-Gyere, nem lesz semmi baj!-mondta és megszorította a kezem. Elindultunk fölfelé, beszálltunk a liftbe és Harry megnyomta a legfelső gombot.  Mikor kinyitódtak az ajtók, egy hosszú folyosóval találtam magam szemben. Mindenki a hosszú széksoron ült a folyosón, kivéve az öcsém, ő nem volt itt. Gondolom anyuék még el se mondták neki ... jobb is. Mikor kiléptem a liftből mindenki ránk kapta a figyelmét és anya felpattant a székről.
-Kicsim...!-ugrott a nyakamba kisírt szemekkel.
-Sajnálom.-szóltam és szorosan megöleltem anyut.
Mikor elengedtük egymást anya leült és egy nagy ajtó felé biccentett, majd egy halvány mosolyt húzott az arcára.-Már vár rád...-kezdte mire én elindultam. Bekopogtam az ajtón és mielőtt beléptem volna, vissza pillantottam Harryre. Ő csak mosolygott és bólintott egyet. Lenyomtam a kilincset és szép lassan betoltam az ajtót. Egy hófehér szoba, halványkék linóleum padló, bútorok és egy ágy. Ott feküdt és csak mosolygott , szemei csillogtak az örömtől.
-Nagyi...-léptem oda hozzá, és megöleltem, nem akartam elengedni annyira szerettem volna ha ez a pillanat öröké tartana, és semmi gondunk nem lenne.
-Az unokám haza talált...-mondta mosolyogva és és egy kicsit feljebb ült.
-Maradj csak, ne erőltess semmit!-szóltam, és próbáltam az aggodalmam egy kicsit leplezni.
-Öreg fából vagyok már, nekem már úgy is tökmindegy..-mondta nevetve, mire én is elmosolyodtam.-Mi baj van? Mi ez a szomorúság...?-kérdezte és a kis szekrényhez nyúlt egy bögréért.
-Semmi, csak fáradt vagyok... turnézunk.-próbáltam hihető füllentést csinálni és oda húztam egy széket az ágy mellé.
-Rendben, és mi az igazi baj?-nézett rám. Hát igen, a nagyi az aki igazán ismer...!
-Csak rossz téged, megint itt látni!-válaszoltam és próbáltam vissza tartani a sírást.
-Látod... ott a megint, egyszer már kijöttem innen, hát akkor most is menni fog.-mosolygott és bele ivott a teába.
-Tudom, csak ...! Ez így annyira nehéz.-mondtam és elővettem a táskámból egy kis londoni buszt, amit még neki vettem, csak eddig nem volt rá alkalmam hogy oda adjam.

-Tessék, ezt neked hoztam..!-nyújtottam át a kis buszt. Még Londonban vettem, nekem is van egy, de azt 14 évesen kaptam az apukámtól, kicsit ütött-kopott, de mindig emlékeztettet arra hogy ki kell jutnom Angliába.

-Köszönöm.-mondta mosolyogva és jól megnézte, majd a kis asztalra tette az ágya mellé.-És mesélj akkor már ha itt vagy, most remélem van időd... mond milyen kint az "élet"?-kérdezte és figyelmesen nézett.

-Háát.-kezdtem bele a mesélésbe egy nagy vigyorral. Elmeséltem neki mindent, és már csak arra lettem figyelmes figyelmes hogy elaludt. Elmosolyodtam és egy puszit nyomtam az arcára majd kimentem. A folyosón csak Harry és Niall állt.

-Többiek?-léptem oda hozzájuk.

-Haza mentek ...-kezdet bele Niall.

-Miért?-néztem rájuk kérdően.

-Anne több mint 4 órát voltál bent, csodálkozol?-nevetett Harry.

-Bocs..-sütöttem le a szemem.

-Jaj, nem úgy gondoltam.-mondta Harry és megölelt. 

Elindultunk haza, és beérve a lakásba mindenki megcélozta az ágyat, mivel már csak 2 napunk van és szeretném meg mutatni nekik a várost, így holnap sűrű programunk lesz.